Részvétel a liturgikus cselekményeken

Kajtár Edvárd katekézise a liturgiáról

Valójában nem pontos a cím megfogalmazása, hiszen nem a liturgikus cselekményeken veszünk részt, hanem az üdvösség krisztusi művében, amelyet a liturgia hordoz. A liturgia csak „ajtó" az üdvösségre, belépve rajta az „üdvösségben veszünk" részt: „mert valahányszor Fiad áldozatának emlékét ünnepeljük, megváltásunk műve folytatódik" (évközi 2. vasárnap, felajánló könyörgés).

A részvétel sokdimenziós valóság, hiszen például egy elsőáldozási misén egészen másként vesz részt az elsőáldozó gyermek, másként a szülei, akik azon a misén esetleg nem is áldoznak, másként a pap, aki a szentmisét bemutatja, s másként az elsőáldozó gyermek idősebb áldozó testvérei. Liturgikus részvételünk mibenléte minden esetben személyes hitünk függvénye, és ezért személyes Krisztuskapcsolatunk leképeződése: a részvétel hozzá köt, az ő misztériumában merít meg. Nem véletlen, hogy a keleti keresztények számára a liturgikus cselekmények mindig Krisztus és az egyház nászának megmutatkozásai.

 
A részvétel a „részem" magtalálása Isten „egészében", sőt meghívás ebbe az isteni egészbe. Éppen ezért a liturgia mindig „útonlét": a rész mozgása az egészen belül, a rész „növekedése" az egészbe.

Talán erre is gondolt Nagy Szent Leó pápa (+461), amikor azt mondta egyik beszédében, hogy amikor megkereszteltek bennünket (az is egy liturgikus cselekmény, amely részesít), az egyháznak mint anyának a méhéből születtünk meg, miként Jézus Mária méhéből.
 
A liturgián való részvétel a fiak útja haza, az Atyához és az Atya szeretetében.