hirdet

2. Jövő vasárnap Pünkösd ünnepe. A székesegyházban a de. 1/2 11 órai szentmisét B a l á s Béla megyés főpásztor mutatja be. A fiatalok számára a bérmálás szentségét szolgáltatja ki.

3. A szülők és bérmaszülők a hét folyamán az esti szentmisék előtt és után végezhetik el szentgyónásukat. A bérmálkozókat május 26-án, szombaton délelőtt 9 órára hívjuk próbára és azt követő szentgyónásra.

4. Jövő vasárnap (pünkösd ünnepén) a délelőtt 9 órai szentmise a püspöki bérmálási szentmise miatt elmarad. Kérem a 9-es szentmise résztvevőit, hogy vagy a reggel ½ 8 –as vagy a délelőtt ½ 11-es püspöki szentmisére jöjjenek.

5. Balás Béla megyéspüspök úr tájékoztatóra hívja a bérmákozók szüleit 2012. május 24-n (csütörtökön) délután ½ 5 órára a plébánia emeleti hitoktató termébe. A szülők megtisztelő megjelenésére számít!

6. Már most hirdetjük, hogy június 10-én (vasárnap) a város plébániái közös úrnapi körmenetet tartanak a Kossuth téren. A Püspök úr által vezetett koncelebrációs szentmise este 18 órakor kezdődik a székesegyházban, majd azt követi a körmenet. A szentmisére és a körmenetre hívjuk és várjuk a Testvéreket!

7. Az erdélyi zarándokút 2012. szeptember 17-22-ig lesz. Az utazási költség 69.000.-Ft. Az utazási díj első részletét (30 ezer Ft-t) május 25-ig kérjük befizetni. A fennmaradó összeg, augusztus 1-ig, akár két részletben is fizethető. A program a hirdető táblán illetve www.szekesegyhaz-kaposvar.hu weblapon olvasható.

Jelentkezni lehet még a plébánia hivatalban május 25 –ig a plébánia hivatalban.

8. Ismételten kérjük, hogy a templomtéren kéregetők számára inkább élelmiszercsomagot adjanak, mint pénzt. Az élelmiszerrel az egészségüket óvják és megkímélik őket a pénz helytelen felhasználásától!

Erdélyi zarándoklat

2012. szeptember 17-22. (6 nap/5 éj)

Utazás: légkondícionált autóbusszal, DVD lejátszóval, hangosítással.

Elhelyezés: 2 éjszaka 3*-os szállodákban, 3 éjszaka panzióban, kétágyas fürdőszobás szobákban
Ellátás: félpanzió

Program:

1. nap: Indulás Kaposvárról 5 órakor. Utazás Ártánd határátkelőhely érintésével Nagyváradra. Itt a barokk katolikus székesegyház és környékének megtekintése. Továbbutazás a Király- hágón át Kolozsvárra. Ismerkedés a város magyar emlékeivel: Szent Mihály templom, Mátyás szobor, Mátyás király szülőháza, stb. Szállás: Kolozsváron.

2. nap: Kolozsvár, Torda, Marosvásárhely (Főtér, Bolyaiak emlékműve), Segesvár (Óratorony, Kolostortemplom, Petőfi mellszobra), Székelyudvarhely (Főtér, szoborpark, esetleg

Székelyderzs falu (UNESCO világörökség) Erődtemplom. Szállás: Csíkkarcfalván.

3. nap: Csíkszereda- Csíksomlyó (Jelenések hegye, Ferences templom, Kegyszobor), Korond (Ősi fazekasmesterség központja), Szováta, Gyergyószentmiklós (Székelyek és örmények városa), Békás-szoros (Ezeréves határ). Szállás: Csíkkarcfalva.

4. nap: Csíkszereda, Gyímesbükk (Legkeletibb történelmi Magyarország vasúti határállomása, Nagyboldogasszony templom, Rákóczi vár, Gyímesfelsőlok (Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium, Szent András apostol templom). Kézdivásárhely (Gábor Áron városa). Szent Anna tó. Szállás: Csíkkarcfalván.

5. nap: Csíkszereda, Gyulafehérvár (Vár, Érseki Székesegyház, Hunyadiak sírja). Vajdahunyad (Hunyadiak gótikus-reneszánsz várkastélya), Déva, Temesvár (Dómtemplom, régi városháza). Szállás Temesváron.

6. nap: Temesvár, Máriaradna (Mária-kegyhely), Arad (13 vértanú emlékmű), Szeged, Kecskemét, Dunaföldvár, Kaposvár.

Részvételi díj: 69.000 Ft/fő

A fenti részvételi díj tartalmazza az utazás költségét, szállást 5 éjszakára, félpanziós ellátást. Nem tartalmazza: a belépődíjakat, útlemondási biztosítást (5%) valamint a baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítást (420 Ft/fő/nap.)

Imádkozzunk nemzetünkért !

Hozzád fordulunk imánkkal, Isten dicsőséges Anyja, Magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária. Ezer éven át tapasztalt pártfogásodat megköszönve kérünk, hogy most, nemzetünk e nehéz napjaiban se vond meg tőlünk anyai segítségedet. Első szent királyunk előre látta népe árvaságát, ezért neked ajánlott minket. Mi tehát nem az idegen félelmével, hanem a gyermek bizalmával fordulunk hozzád, mert tudjuk, hogy sohasem hagytad meghallgatatlanul azokat, akik segítségért bizalommal hozzád folyamodtak.

Hathatós szószólónk voltál szent Fiadnál az elmúlt évszázadokban, csak így maradhattunk meg a sok nehézség közepette is kereszténynek, és csak így őrizhettük meg magyar nemzeti önállóságunkat és kultúránkat. Anyai oltalmadban bízunk most is, a külső és belső ellenséges erők viharaiban, amikor a krisztusi értékrend és az egymás iránti tisztelet hiánya, a mások jogait lábbal tipró önzés és a másokat megalázó szeretetlenség rombolja nemzetünk belső és külső kapcsolatait egyaránt. Nagyasszonyunk, kelj néped védelmére, és segíts bennünket mostani nehéz helyzetünkben!

Vedd pártfogásodba a keresztény magyar családokat, hogy hűségesen állják e nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a szülőket, hogy gyermekeikből hűséges és igaz keresztényeket neveljenek az Egyháznak és a magyar hazának. Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk ifjúságára, hogy váltsák valóra azt a sok szép reményt, amelyek megvalósulását tőlük várjuk. Anyai pártfogásoddal segítsd országunk vezetőit, hogy bölcsességgel, önzetlenséggel, áldozatkészséggel és igazsággal szolgálják népedet, és bátran őrizzék hazánk önállóságát és nemzetünk kultúráját!

Irgalmas Istenünk, igaz, szívbéli töredelemmel viseljük a szenvedés nehéz keresztjét, amelyet bűneink következményeként kell elszenvednünk. Ugyanakkor bizalommal kérünk, engesztelődj meg irántunk, és derítsd ránk mielőbb a lelki megújulás fényét, hogy minden magyar ember testvéri szeretetben, békességben, szabadságban és testi-lelki jólétben élhessen és örvendezve dicsőítsen Téged. Ámen!

Öt figyelmeztető jel a párkapcsolatban

A felelős párkapcsolatban mindig felmerül a bizonytalanság, hogy csakugyan az Igazit találtad-e meg. A keresztény fiatal számára fogódzót adhatnak az alábbi jelek. A kapcsolat NEM az igazi, ha:

...bántjátok egymást.
Manapság sok párra jellemző, hogy állandóan összevesznek és kibékülnek. A filmekben elmegy az ilyesmi, az életben azonban nem. A megbocsátás jó és fontos, de a bölcsesség legalább annyira: ha a nézeteltérés odáig fajul, hogy a párod megüt, lökdös, gúnyolódik, kiabál vagy rendszeresen durván viselkedik, fordíts hátat és hagyd ott! Egy rossz kapcsolatban az ilyesmi újra meg újra megismétlődik – ha hagyod. A bölcs ember hosszú távon akar boldog lenni; jelen esetben ez azt jelenti, hogy ha kiléptél a kapcsolatból, ne térj vissza. Az izraeliták éltek a kivonulás Istentől kapott lehetőségével; élj vele te is! Ha a bántás megjelent a kapcsolatotokban, vedd jelnek, és lépj ki belőle!

„Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,19–20)

...együtt éltek.
A legtöbb ember számára nyilvánvaló, hogy a hazugság, a lopás, a gyilkosság bűn. A párkapcsolatok világában egy jóval ravaszabb bűn van jelen, mégpedig igen elterjedten. Nincs, aki ma ne ismerne olyan párt, akik összeköltöztek. Egyesek házasság előtti szexnek, mások próbaházasságnak hívják, Isten azonban bűnnek nevezi. Olyan jónak tűnik... a benne élők számtalan érvet tudnak felhozni mellette. Csakhogy később súlyos árat fizetnek azért, ami a pillanat hevében jónak látszik. A házastárson kívül mással létesített testi kapcsolatból sok rossz származik. Egyetlen alkalom elég, hogy az ember elveszítse a szüzességét, hogy nemi betegséggel fertőződjön, hogy szexuális téren függővé váljon, vagy örökre elveszítse a párja tiszteletét. A Biblia szerint a bűn múlékony élvezet, és súlyos következményekkel jár. Ha bűnben élsz, fordulj meg! Tarts bűnbánatot, és élj tisztán, míg ki nem mondtad a házassági ígéreteket!

„Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét.” (1Kor 6,18)

...kétled, hogy a párod tényleg az Igazi, aki házastársadul van szánva, de nem mersz szakítani.
„A kétség sohasem jelent igent, de mindig jelent nemet vagy azt, hogy várj. Isten nem vezet a kétség útján. Ha nincs benned béke, az válasz.” (J. T. Draper) Amikor Isten megnyitja a házasság felé vezető kaput az életedben, tudni fogod, hogy megtaláltad az Igazit. Ha nem vagy száz százalékig biztos benne, kérj gondolkodási időt, és imádkozz, hogy Isten világosan mutassa meg akaratát! Ha a kétségek ellenére folytatod a kapcsolatot, előbb-utóbb elkezdődik az ideológiagyártás. „Nem hagyhatom el, mert...” – az effajta magyarázkodás azt mutatja, hogy a kétség átadta helyét a félelemnek. Ha e bizonytalansággal, szorongással teli úton jársz, és azon töröd a fejed, folytasd-e a kapcsolatot, tekints az útjelző táblára: a hit, a béke azt jelenti: menj tovább; a kétség, a félelem azt jelenti: megállj!

„Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. Az ilyen ember ne higgye, hogy bármit is kap az Úrtól, hiszen a lelkében megosztott ember nem tart ki semmiben sem.” (Jak 1,6–8)

...a környezeted aggodalommal kísér.
Ha a család, a barátok kétkedve figyelik a kapcsolatodat, ne védekezz, hanem gondold meg, hogy az érzelmeid elhomályosíthatják a látásodat, vagyis meglehet, hogy nem látsz olyan tisztán, mint aki kívülről látja az életedet. Ha nem akarod, hogy később, amikor a romantikus érzések elmúlnak (márpedig el fognak múlni), visszatekintve bánnod kelljen, hogy drága időt vesztegettél, kérd Istent, segítsen, hogy helyesen ítéld meg mások véleményét. Ha az, amit mondanak, szeretetből fakad és összecseng Isten igéjével, akkor magad elé képzelheted, amint Isten hatalmas keze gyengéd érintéssel arra indít, hogy változtasd meg terveidet, és térj más, jobb útra. A környezet állandó aggódása figyelmeztető jel, amit Isten helyezett eléd szeretetből. Figyelj, légy nyitott, légy okos, és vess véget a kapcsolatnak!

„Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak. Mint az aranygyűrű, s mint az arany ékszer, olyan a bölcs tanító szófogadó fülnek.” (Péld 25,11–12)

...az, akivel jársz, nem hívő.
A legtöbb keresztény fiatal, akinek a kedvese nem hívő, úgy véli, a másik kizárólag őáltala ismerheti meg Krisztust. Találóan nevezte valaki az effajta hamis evangelizáló magatartást missziós párkapcsolatnak. Ez azonban önáltatás. Isten mindenkinek szabad akaratot ad. Azt akarja, hogy vágyakozzunk rá. Ha a társad nem hívő, nemcsak az Urat, hanem a benned élő Urat is elutasítja, vagyis nem akar téged teljes egészedben. Te Istené vagy, s ő féltékeny. A másmilyen lelkületű személy iránti – vagy felőle érkező – vonzalom nem jó. Olvasd el Sámson és a hozzá hasonló bibliai szereplők történetét, és okulj belőle! Hallgass az Úr szavára, és ne hajtsd a fejed felemás igába! Igen, az azt jelenti: szakíts, és lépj tovább!

„Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez?” (2Kor 6,14)

SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

Az Istenre hagyatkozó emberek hét jellemzője - első rész

„Számos életrajzot és visszaemlékezést olvastam olyan emberekről, akik teljesen Istenre bízzák magukat. Életútjuk rendkívül különböző: vannak köztük katolikusok és protestánsok, papok, szerzetesek és világiak, férfiak és nők. Az élethez és Istenhez való viszonyulásuk mégis jellegzetes hasonlóságokat mutat.” – Egy felnőttként megtért egykori ateista meglátásai (első rész).

A mennyei ember c. könyv beszéli el egy üldözött kínai keresztény, Jün testvér történetét. Heteken át kínozták, elektrosokkolták, éheztették, verték, körmei alá tűt szúrtak, végül egy akkora cellába kényszerítették, amelynek mérete alig haladta meg egy koporsóét. Másnap indítást érzett, hogy egy Szentírásért imádkozzék. Furcsa gondolat, hiszen sokan éppen azért voltak börtönben, mert bibliát találtak náluk – de azért elkezdett imádkozni. Másnap reggel az őr bedobott hozzá egy bibliát. „Térdre borulva zokogtam. A foglyoknak semmilyen keresztény könyvet nem engedélyeztek, Isten mégis küldött nekem egy Szentírást! Az Úr megmutatta, hogy az emberi gonoszság ellenére sem feledkezett meg rólam, és kezében tartja a sorsomat” – írja.

Sokan bizony másként ítélnénk meg ezt a helyzetet. A bibliás esetet talán nem is tekintenénk imameghallgatásnak, hiszen a leghőbb vágy, hogy elmúljék a testi szenvedés, nem teljesült. Jün testvér és a hozzá hasonlók azonban nagyon világosan látják, hogy nem a szenvedés a legnagyobb rossz, hanem a bűn. Nem keresik a szenvedést, olykor imádkoznak is a szenvedés enyhüléséért, de sokkal fontosabbnak tartják, hogy ne vétkezzenek, mint azt, hogy ne szenvedjenek. Legfőbb céljuk, hogy maguk és mások is a mennybe jussanak.

Az Istenre hagyatkozó emberek élete a mennyországra irányul. Nem naptári években, hanem az örökkévalóságban gondolkodnak. Nem az a céljuk, hogy földi életük minél hosszabb legyen, hanem az, hogy a mennyországba jussanak és minél többeknek segítsenek oda jutni. S ha ezt Isten az életük megrövidítése által tudja legjobban elérni, azt is elfogadják.

Gereon Goldmann ferences atya Szárnyai árnyékában című könyvében lélegzetelállítóan írja le, hogyan menekült meg a haláltól a második világháborúban. Csodás megmenekülése felveti a kérdést: „és mi van azokkal, akik nem menekültek meg?” Goldmann atya bizonyára azt felelné: nem az volt az igazi ajándék, hogy Isten megmentette a haláltól – hiszen előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia –, hanem az, hogy így a nácik között folytathatta az evangelizálást. Később Japánban szolgált, ott érte a halál, amelyet – noha sok tennivalója lett volna még – bizonyára elfogadott, bízva benne, hogy Isten jót fog kihozni belőle.

Nincs mélységes békével az Úrra hagyatkozó ember, aki ne szánna mindennap időt az imádságra. Az ilyen emberek naponta legalább néhány percet, de ha a körülmények engedik, akár egy-két órát is imádságba merülten töltenek, mégpedig általában reggel, mielőtt bármibe belekezdenének.

Megdöbbentő tapasztalat, hogy az igazán szentéletű emberek imái gyakrabban találnak meghallgatásra, mint másokéi. Amikor az ember azt hallja, hogy valaki valami egészen konkrét dologért imádkozott, és megkapta, elgondolkodik, hogy az illető talán különleges képességekkel bír, vagy netán Isten jobban szereti őt, mint másokat. Valójában azonban a legfőbb ok az, hogy ezek az emberek a Szentlélektől kapják az indítást, hogy miért imádkozzanak, hiszen állandóan Isten akaratát keresik.

Ismert történet például, hogy Angelica anya, a ma már világszerte fogható műholdas és internetes Eternal Word Television Network (EWTN) alapítója, amikor ki kellett fizetnie az első parabolaantenna horribilis árát, a kápolnában imádkozva kérte Isten segítségét. Hamarosan megszólalt a telefon, és egy ismeretlen pontosan a szükséges összeget ajánlotta fel adományként. Angelica nővér imája nem azért talált meghallgatásra, mert nagyon szeretett volna egy tévécsatornát, hanem mert helyesen ismerte fel Isten akaratát, aki azt kívánta tőle, hogy aznap elindítsa a televíziót.

Az Istenre hagyatkozó emberek hét jellemzője – második rész

Az Isten csempésze című könyv egy holland keresztény misszionárius, Andrew van der Bijl életéről szól, aki megtérése után a hidegháború idején bibliákat és keresztény könyveket csempészett a szocialista országokba. A könyv egyik elgondolkodtató részlete a következő:

„Eszem ágában sincs igénybe venni a hívásértesítést, ami az egyik telefonbeszélgetést megszakítva értesít, hogy újabb hívás érkezett” – mondta Andrew testvér, majd hozzátette: a technika túlságosan kiszolgáltatja az embert a pillanatnyi megkereséseknek, feladatoknak. A legfontosabb az, hogy csendben, türelmesen figyeljünk Isten hangjára.

Legtöbben szeretjük a technikát, de valóban hatalmas a kísértés, amely azt sugallja, hogy azonnal válaszoljunk egy-egy e-mailre, Facebook-üzenetre, csetre, sms-re. A kommunikáció korát éljük, amikor újabb és újabb dolgok igénylik a figyelmünket. Egyre ritkábbak a csendes percek, órák, amikor a lélek csendjében várakozhatunk a Szentlélek indításaira.

Az Istenre hagyatkozó emberek közös vonása, hogy nem engednek a hamis sürgetésnek. Nehéz elképzelni, hogy valakiben úgy születne meg Isten akaratának megrendítő felismerése, hogy közben állandóan jelez az iPhone, vagy éppen maga ellenőrzi ötpercenként, nem kapott-e üzenetet a Facebookon.

Akik régóta figyelik, hogyan működik az Úr az életükben, észreveszik, hogy az Úr sokszor szól hozzájuk szentéletű barátokon, családtagokon, papokon, szerzeteseken keresztül. Ha úgy érzik, hogy Isten valamire hívja őket, főleg ha nagy dologról van szó, megkérnek egy-két bizalmas, hívő barátot, hogy imádkozzák át a dolgot, és jelezzék, vajon bennük is ugyanaz érlelődik-e meg. S ha figyelmeztetik őket – különösen a házastárs, a gyóntató vagy a lelkivezető –, hogy valamit ne tegyenek, azt nagyon komoly jelzésnek veszik.

Az Isten csempésze című könyv egyik jelenetében Andrew testvér leírja Karl de Graaf látogatását. Graaf egy olyan imacsoport tagja, ahol hosszan, nagyrészt csendes áhítatban imádkoznak.

„Kimentem, és a bejáratnál ott állt Karl de Graaf. Meglepetten köszöntöttem:
– Szervusz!
– Szervusz, Andy. Tudsz vezetni?
– Vezetni?
– Autót.
– Nem – feleltem meghökkenve. – Nincs jogosítványom.
– Mert tegnap este az Úr üzent veled kapcsolatban. Fontos, hogy megtanulj vezetni.
– Ugyan minek? – kérdeztem. – Sose lesz autóm, az egyszer biztos.
– Andrew – Graaf olyan tagoltan beszélt, mintha egy nehéz felfogású gyerekkel próbálna megértetni valamit –, nem akarlak meggyőzni. Csak továbbítom az üzenetet.”

Némi habozás után Andrew testvér úgy érezte, Isten valóban ezt kívánja tőle; megtanult hát vezetni. Hatalmas idő- és energiapazarlásnak tűnt, mégis engedelmeskedett az Úr hívásának. Röviddel azután, hogy megkapta a jogosítványt, a vezetés sorsdöntő lett további szolgálata szempontjából, melynek eredményeként több ezer emberhez jutott el az evangélium a vasfüggönyön túl. Amikor Andrew testvér a különös üzenet hallatán a fejét vakarta, Karl de Graaf csak ennyit mondott: „Ez az izgalmas az engedelmességben: amikor az ember utólag rájön, mit tervelt ki a Jóisten.”

Bizonyos, hogy mások utánzása nem visz közelebb Istenhez. Az ehhez hasonló írások azonban jó kiindulást jelenthetnek, hogy átgondoljuk saját lelki fejlődésünket.

Jennifer Fulwiler írása nyomán; www.conversiondiary.com

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

KKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKKK

Az összefogás hozhat eredményt

Össztársadalmi összefogás jeleit láthatjuk a család helyzetének javításáért folyó törekvésekben. Figyelemfelkeltő programok, a tudományos, politikai és civil élet rendezvényei mutatják, a társadalom felismerte az összefogás szükségességét és értékét. Az egyház ebben a folyamatban elsősorban a család identitástudatának megerősítését látja feladatának – mondta Bíró László családreferens püspök a Magyar Kurírnak.

– A katolikus egyház szervezte Az állam és az Egyház felelőssége a jövő nemzedékért című nemzetközi konferencia egy azon rendezvények között, melyek a családtémában szerveződtek az utóbbi időszakban.

– Igen, annak vagyunk tanúi, hogy a tudomány, a politika, a civil szervezetek és az egyházak intenzíven foglalkoznak a család kérdésével. Ezen különböző síkok elsődleges üzenete, hogy összefogásra van szükség a család érdekében. Csak ezáltal tudunk kiemelkedni abból a helyzetből, amiben vagyunk. Összehangolt cselekvéssel tudunk előrelépni.

– A kormány családpolitikáját látva úgy tűnik, egymásra talált az egyházak szándéka és az állami akarat. Mit tart elsődlegesnek a családok kérdésében az egyház?

– A konferencia beszámolói érzékeltették, mit kell tennünk. Elsődleges a család értékének tudatosítása. Ha nem ébredünk rá mi magunk, hogy mit ad a család a családtagoknak, mit ad a társadalomnak, akkor nem tudjuk képviselni érdekeit. A család a lét hordozója, ha átérezzük ezt, akkor tudunk valóban energiát fektetni a családért való munkálkodásba. Az identitásában megújult család tud megerősödni, így képviselheti érdekeit. A konferencia legfontosabb eredményét e helyes identitástudat megfogalmazásában látom.

– Számos nyilatkozat hangsúlyozza a szemléletformálás szükségességét a család értékének tudatosodásában. Az egyház ezt az építkezést már régóta folytatja.

– A konferencia II. János Pál pápa munkásságát tekintette példaképnek. II. János Pál nagy szakértelemmel és szeretettel szólt a családról. 1980-ban létrehozta a Családok Pápai Tanácsát, megírta a Familiaris Consortiót, 1994-ben kiadta a családokhoz szóló levelét, megfogalmazta a családokhoz szóló chartát. Ez a három jövőbe mutató dokumentum segít bennünket abban, hogy az egyház lelkületével gondolkodjunk a családról. Mindhármat prófétai írásnak tekinthetjük.

– Mire teszi a hangsúlyt a család értelmezésében ez a három pápai dokumentum?

– A pápa Krisztust állította a középpontba, és a test teológiájának kidolgozásával megteremtette a modern családpasztoráció alapját. Eszerint a család a Szentháromság élő képmása, arra hivatott, hogy közösségként szolgálja az Egyházat és a társadalmat. A házasságról antropológiai alapon beszél, mint a test és a lélek egysége, a férfi és a nő egymást kiegészítő valósága. II. János Pál kezdettől fogva azt vallotta, hogy nem a házasság van válságban, hanem az ember, mert eltávolodott istenképmásiságától.

– Milyen társadalmi folyamatok vezettek ahhoz, hogy a társadalmat korábban fenntartó családi kötelék ma megkérdőjeleződik?

– Kettős szexuális forradalommal állunk szemben. Az első a hatvanas évek derekára tehető. Következménye, hogy a szexualitást leválasztotta a házasságról, a szeretetről, az életről. Egyfajta dualizmust hozott létre. Látszólag az ember szabadságáról beszéltek, valójában a test megvetéséről volt szó, mert a testet teljesen leválasztotta a személyről. A második szexuális forradalom most zajlik, ez az ember személyéig hatol. Gyökerében akarja megsemmisíteni az embert, a nemi identitást és vele a házasságot.

– Az identitástudatból fakad a küldetés. Milyen aktivitást kér az egyház a családoktól?

– Családi imádság, családi katekézis, az egyházközségekben családcsoportok létrehozása, részvétel a házaspárok felkészítésében, lobbizni a társadalom felé a család érdekében. Mindez nagyon fontos. Ugyanakkor az elsődlegesen mégis arról kell beszélni, mit kell tenni befelé. Hogyan tud a család megerősödni saját identitásában? A szentségi házasság létével hirdeti az evangéliumot. A szentségek, az eucharisztia, a bűnbocsánat, személyes imádság és a kölcsönös szeretetben a házaspár megéli egységét Krisztussal. Ebből az egységből indul el az emberek felé és lesz tanúságtevővé. Ezáltal nyújtja azt a társadalomnak, amit leginkább nyújthat.

– Azért határozhatja meg egy kisebbségi lobbi, hogyan éljünk és gondolkodjunk, mert a többségben lévők hallgatnak. A hallgatás örvénye veszélyezteti a keresztény értékeket képviselő gondolkodást. Nem bánunk megfelelő módon a médiával, holott éppen úgy lehet a miénk is, mint azé a kisebbségé, amelyik a mi értékrendünktől idegen értékeket sugall. II. János Pál azt is kimondta, a család felelős a családért elsődlegesen.

– A magyar kormányzat a soros elnökség lehetőségét felhasználva hívja fel a családra a figyelmet.

– Úgy látom, Európa felfigyelt a magyar törekvésekre. Brüsszelben téma lett a magyar elnökség. A családhét kapcsán kiderült, sokan örülnek Európában ennek az egyértelmű állásfoglalásnak a család eszméje mellett. A lengyelek veszik át tőlünk a soros elnökséget, remélhető, hogy ezzel egy egész év szól a családról. Látnunk kell, hogy az EU-nak nincsen családpolitikája. A nyugdíjrendszer összeomlása, a munkaerőpótlás miatt kerül szóba a demográfiai válság. A család és az élet önértéke elsikkad. Csak pragmatikus okok miatt kerül felszínre.

– A környező országok családhelyzetét is bemutatták a konferencián. Összehasonlítva ezekkel, Magyarország milyen helyzetben van?

– Európát tekintve a helyzet majdnem mindenhol ugyanaz. A házasságkötések száma csökken, a válások száma emelkedik. Kivétel talán Lengyelország, ahol az abortuszt be tudták tiltani a demokráciára hivatkozva, miszerint minden embernek egyenlő joga van, és ez a jog megilleti a magzatot is.

– Az egyház a családmozgalmakkal, családcsoportokkal a családgondozás számos működő modelljét tudja felmutatni. Miképpen válhatnak ezek hatékonyabbá?

– A családcsoportoknak jogi formát kell ölteni, hogy mint intézmények képviselhessék a család érdekét a társadalom felé. A családpolitika elsődlegesen helyi szinten zajlik, ezért a helyi önkormányzatok felé kell eljutni a családmozgalmak csoportjainak. Hogy a politika a család valós szükségleteit szolgálja, szüksége van a civil társadalom információjára. E nélkül zsákutcába juthat.

– Ez a hét nagy reménnyel tölt el. Azt közvetíti, az élet, a házasság és a család olyan érték, amiért össze tudunk fogni, amire együtt oda tudunk figyelni. Össze tudnak fogni a vallások; a házasság, család kapcsán számos közös pontjuk van. Ebben a kérdésben nyitott a nem hívő is. A társadalom egyre inkább felismeri, hogy a család adja a humán tőke jelentős hányadát. Hiszem, hogy Európa ráébredt az összehangolt cselekvés szükségességére, és a család a pozitív diszkrimináció körébe kerül a már sokszor megtapasztalt negatív diszkriminációval szemben.

– Az említett konferencia a Család éve egyik központi rendezvénye volt. Hogyan folytatódik a tematikus év?

– Lesz még egy országos rendezvény ősszel a gödöllői egyetem aulájában, de a tematikus évben a hangsúly mindig a helyi kezdeményezéseken van. Az ország szépen rámozdult a család évére. Ez is jelzi a vákuumot, az emberek ösztönösen érzik azt, hogy itt valamilyen fontos értékről van szó.

HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Hét jó tanács házaspároknak a lelkiéletről

A legtöbb házaspárnak nincs elképzelése arról, hogyan alakítson ki közös lelki életet. Általában nem is beszélgetnek lelki dolgokról. Egy felmérés szerint a házastársak e téren érzik magukat legtávolabb egymástól. Sokan egyetértenének azzal a feleséggel, aki így fogalmaz: „Nem szoktunk lelki dolgokról beszélgetni, pedig mindketten mélyen hívő családból származunk.” Íme néhány jó tanács azoknak, akik szeretnék közösen megélni hitüket, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá.

A közös lelkiélet kialakulásához apró lépések vezetnek. Ritka, hogy egy házasságban, ahol egyáltalán nem beszélnek egymással hitbeli dolgokról, egyik napról a másikra erős, mély közös lelkiélet bontakozzék ki. A növényeket türelmesen kell gondozni ahhoz, hogy szép legyen a kert; ugyanilyen türelmes, gondos igyekezet szükséges a lelkiéletben történő közeledéshez. Az első lépés az, hogy elültetjük a lelki fejlődés magvait.

Egyszerű dolog, könnyű elkezdeni, mégis sokan megfeledkeznek róla. Nem órákig tartó imádságról van szó, csupán arról: naponta szánjunk időt rá, hogy házastársunkért és a kapcsolatunkért imádkozzunk. „Gyakorold magad az istenfélelemben” – tanácsolta Pál Timóteusnak (1Tim 4,7). Ha megtanuljuk Isten kezébe tenni a kapcsolatunkat és naponta imádkozunk egymásért, szokásunkká válik. Imádkozzunk mindazért, amire társunknak szüksége van, és keressük, mit kíván tőlünk az Úr, amivel jobban szolgálhatunk hitvesünknek. Már ez az egyszerű napi ima is sokat jelent.

Ha házastársunk szívesen teszi, imádkozzunk vele együtt naponta! Ha nem annyira nyitott, elég egy rövid fohász, például étkezésnél vagy más olyan pillanatban, amikor nem érzi annyira ijesztőnek. Egy házaspár úgy kezdte a napi közös imát, hogy a feleség mindössze ennyit mondott: „Uram, köszönöm, hogy táplálsz minket. Köszönöm a gyerekeket. Köszönöm a férjemet. Add, hogy mindig tiszteljünk téged! Amen.” Ez hónapokon át így ment, mígnem egyszer a férj is megszólalt: „Hadd imádkozzam én is. – Uram, nem vagyok egy nagy imádkozó, de egyetértek a feleségemmel, és köszönöm, hogy így szeret téged. Amen.” Később a gyerekek is bekapcsolódtak. Egy év múlva már sokkal könnyebben ment a közös ima. Nagy igazság, hogy az együtt imádkozó házaspár együtt is marad.

A közös lelkiélethez hozzátartozik a közös templombajárás. Sajnos akadnak házaspárok, akiknek ez nem jut osztályrészül: például valamelyikük dolgozik vagy nem hajlandó templomba menni. Érdemes imádkozni érte, és megragadni a kínálkozó lehetőséget. Egy férj például kikötötte, hogy havonta egyszer hajlandó elmenni a feleségével templomba. A feleség nem nyaggatta a többi három vasárnappal, viszont a havi egy alkalmat – különlegesen finom ebéddel – emlékezetes eseménnyé varázsolta. Nem telt bele egy év, s a férj majdnem minden vasárnap ott volt a templomban; ma pedig már a közösség aktív tagja.

Ez egyetlen házaspár számára sem könnyű. Sok mindennel lehet próbálkozni közösen: lelki témájú beszélgetéssel, könyvvel, hanganyaggal, filmmel, videóval. Hosszú távon is működőképes lehet, ha kitűzzük, hogy hetente meghatározott időt ilyen céllal együtt töltünk. A lényeg, hogy egyezzünk meg valamiben, ami mindkettőnk számára megfelelő. Nem biztos, hogy rögtön megtaláljuk, mi az; ne keseredjünk el, és ne adjuk fel a kísérletezést!

6. Alakítsunk ki megerősítő, baráti kapcsolatokat más házaspárokkal!

Egy fiatal pár egyetlen olyan házaspárt ismert, akiknek a példáját szívesen követték volna házasságukban: egy háromgyermekes, idősebb házaspárt a templomból. Lelki irányításukat, vezetésüket akarták kérni, de – hogy alázatból el ne utasítsák a kérést – először csupán annyit kérdeztek, elmehetnének-e hozzájuk, és feltehetnének-e néhány kérdést az Isten terve szerinti házasságról. A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy a végén újabb alkalmat kértek... Így vált valóban lelki vezetőjükké az idősebb házaspár.

De a kortárs kapcsolatok is nagyon fontosak. Aki házaspárokból álló közösséghez csatlakozik, megtapasztalja, hogy ha nem is minden alkalommal a házasságról beszélgetnek, előbb-utóbb minden téma előkerül a saját családjában. Sokat lehet tanulni abból is, ahogyan más házaspárok megélik a kapcsolatukat.

Jó, ha vannak közös terveink, elhatározásaink. Vannak házaspárok, akik bizonyos időközönként külön töltenek egy fél napot pihenéssel, imádsággal, olvasással vagy kirándulással, majd összejönnek, és megbeszélik az eltelt órák élményeit. Mások évente egyszer közösen részt vesznek egy házasságról szóló lelkigyakorlaton vagy előadássorozaton. Azt is megtehetjük, hogy évente elolvasunk egy lelki – vagy házasságról szóló – könyvet, azután megbeszéljük. A lehetőségek korlátlanok.

A lelki fejlődéshez és közeledéshez – mint mindenhez – idő és elszánt kitartás szükséges. Amint az Írás mondja: „Amit az ember vet, azt is aratja" (Gal 6, 8). Ne rövidítsük meg se magunkat, se egymást azzal, hogy elhanyagoljuk a lelki közeledést! Életünk végén nem az lesz a fontos, melyik nyugdíjpénztárhoz tartozunk, milyen a házunk, mennyi pénzünk van a bankban. Akkor csak az számít majd, milyen a kapcsolatunk Istennel és a szeretteinkkel. Miért ne kezdjünk hát mihamarabb az igazán fontos dolgokkal foglalkozni?

VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVV

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

********************************************************************************************************************************************************************************************************************************************

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

Karácsony december 25-én tartott keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus születéséről emlékezik meg. Elvilágiasodott formájában is népszerű maradt.

Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban megünnepelték Rómában a karácsonyt. A Római Birodalom keleti részén azonban január 6-án emlékeztek meg arról, hogy Isten megjelent Jézus születésekor és megkeresztelésekor, Jeruzsálemben pedig csak a születést ünnepelték. A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot. Az ellenállás Jeruzsálemben tartott a legtovább, de végül ott is elfogadták az új időpontot. Az örmény egyház azonban a mai napig ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. Miután keleten is december 25-én rögzült a karácsony, Jézus keresztelésére mint epifániára (Isten megjelenése) január 6-án emlékeztek. Nyugaton viszont ezen a napon ünnepelték a háromkirályokat, akik felkeresték a gyermek Jézust.

Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de nagyon valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a „legyőzhetetlen nap születésé”-nek (natalis solis invicti) pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak, és a nap ismét feljebb kúszik az égen. A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok így többféle forrásból erednek. (A magyar karácsony szó szláv eredetû, s szintén a téli napfordulóra utal.) A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek. A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. Ezekhez a szokásokhoz járultak a germánok és kelták téli napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, amikor a teuton törzsek behatoltak Galliába, Britanniába és Közép-Európába. Ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak. A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban. A középkor óta társítják a karácsonnyal az örökzöld növényeket mint a túlélés szimbólumait. A karácsonyt hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintik, akik a kis Jézus (keleten és a katolikus nyugati vidékeken) vagy Szent Miklós (lásd Miklós, SZENT), a Mikulás (nyugati protestáns országokban) nevében kapnak ajándékot.

Az Úr Jézus születését karácsonykor, december 25-én ünnepli az egyház. Jóllehet, nem a karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe - hisz a húsvét megelőzi -, mégis nagyon sokan a karácsonyt családiasabbnak, bensőségesebbnek érzik. A karácsony szláv eredetű szó, az ősi keresun szóból származik: az újba átlépőt jelent.

Az első három században nem ünnepelték meg külön Krisztus születésének napját. Az ősi liturgia mindent az Üdvözítő halála és feltámadása köré csoportosított. A karácsony-ünneplés a 4. század elején kezdődött a nyugati egyházban.

A pogány mitológiában karácsony a Mithras-kultusz, azaz a Napisten ünnepe, a fény születése volt. - A pogány napteológia szerint december 25-én ünnepelték Szíriában és Alsó Egyiptomban a nap születését. Innen került az ünnep Rómába. 271. december 25-én Aurelius császár Rómában dedikálta a legyőzhetetlen Napisten templomát.

A 325. évi Niceai zsinat határozata alapján karácsony Jézus Krisztusnak, azaz az igazi fény születésének az emléknapja. Az ünnep az első időkben csupán a templomi istentiszteletekre korlátozódott. Jelentősége azonban rohamosan növekedett, és az ókor végére egyenrangú ünneppé emelkedett a húsvéti ünnepkör nagy Krisztus-ünnepeivel. Ettől kezdve jelenik meg Jézus csodálatos születésének ábrázolása a keresztény művészetekben.

Karácsony ünnepe hirdeti, hogy Isten egyszülött Fia emberré lett, és Szűz Máriától a világra született.

· *Örök születés: a Szentháromságban minden idők előtt született a második isteni Személy, az isteni Ige az Atyától, anya nélkül.

· *Földi születés: Isten elküldte egyszülött Fiát, az emberiség megváltására. Időben született szűz anyától, atya nélkül.

· *Kegyelmi születés: Jézus a liturgiában évről évre megújítja születését, újra és újra megszületik a hívők szívében, hogy általa mi is elnyerhessük a fogadott fiúság kegyelmét.

karácsony ünnepi miséjén (karácsonyi mise) pedig azt, hogy a láthatatlan Isten kisgyermekként közénk jött.

Karácsonykor Jézus bennünk, a mi szívünkben is meg akar születni. Ezért szeretettel, várakozó lelkülettel kell megnyitni előtte a szívünket.

Karácsonynak nem a fenyőfa a legősibb jelképe, hanem a jászol. "Mária a gyermeket bepólyálta és jászolba fektette" (Lk 2, 7) - olvashatjuk a Szentírásban. Jászol volt a jel a Gyermeket kereső pásztoroknak.

Krisztus születésének történetét már nagyon korán megjelenítették az úgynevezett misztériumjátékok (az angyali üdvözlettel, a szálláskeresésen és a pásztorok hódolatán keresztül, egészen a napkeleti bölcsek látogatásáig).

1223-ban Assisi Szent Ferenc volt az első, aki a csodálatos betlehemi esemény emlékére, eredeti környezetben, valóságos barlangban felállított jászol mellett végezte a karácsonyi istentiszteletet.

Ezután gyorsan elterjedt a "betlehem" felállításának szokása és a szent esemény szobrokkal történő megelevenítése. A betlehemek készítése először Szent Ferenc szülőhazájában, Itáliában, majd Németországban, Franciaországban, Cseh-és Lengyelországban terjedt el. Magyarországra az első betlehemeket még Ferenc életében hozták tanítványai.

A karácsonyfa állításának szokása hazánkban csak a 19. század végén és a 20. század elején kezdett elterjedni. Elődje a karácsonyi piramis volt. Legegyszerűbb formája egy nagy virágcserépbe állított vagy fatönkhöz erősített deszkaszál, melyre keresztbe két-három vékony, felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek. A keresztbe szegezett deszkák végén gyertyát gyújtottak. A karácsonyi piramis állításának hagyománya hozzánk Németországból került át, de nem vált általános szokássá.

A 18. század közepén kezdték Németország egyes helyein az egyszerű karácsonyi piramis dísztelen vázát karácsonyi gallyakkal ékesíteni. A karácsonyfa állítás szokásának kialakulásával kapcsolatban sokféle elképzelés és feltételezés alakult ki. Egyesek emlékeztetnek arra, hogy Ádám és Éva napja a naptárban december 24-re esik, és ezzel függ össze az a feltételezés, illetve következtetés, hogy a korai keresztények karácsonykor almafát állítottak szobájukba. A gazdagok később odáig mentek, hogy fácskáikat üvegházakban virágoztatták ki, hogy karácsonykor virágos almafával lephessék meg a családjukat. Később az almafa helyét elfoglalta a fenyőfára függesztett alma.

A karácsonyfa történeténél azonban sokkal fontosabb az a jelentéstartalom, amit hordoz. A fenyőfa örökzöld tűlevelei az élet reménységét jelképezik. Ugyancsak erről beszél a fenyőfa formája is. Felfelé keskenyedik és csúcsával Isten felé mutat. Minden egyes ágacskája a keresztet jelképezi, tűlevelei pedig a töviskorona tüskéire emlékeztetnek. Jászol és kereszt összetartozását így hirdeti a karácsonyfa.

A karácsonyfa legszebb dísze a gyertyafény. Az adventi gyertyák egyre fényesedő lángocskáitól jutunk el a karácsonyfa csillogó fényességéig. Isten fényét jelenti, mely a sötét adventi várakozás idején is fel-felvillant, bizonyítva Isten jóságát és szeretetét.

A feldíszített fához tartozó színes gömbök, arany, ezüstszínű díszek a napkeleti bölcsek csillogó, királyi ajándékaira emlékeztetnek. A színes papírláncok az édenkerti kígyót, és a "bűn láncát" juttatják eszünkbe. A fára akasztott dió is Krisztus-jelkép, a Mária méhében lévő, valamint a sziklasírban nyugvó Jézust jelképezi.

Sok családban régi szokás, hogy a fa csúcsára a Krisztus születését meghirdető angyalképet, vagy a Betlehem fölött felragyogó csillagot teszik. - Ebből a szokásból veszi eredetét az angyalhaj elnevezés is.

Karácsony egyben az ajándékozás ünnepe is. Minden egyes ajándék a nagy karácsonyi ajándékot, Isten ajándékát jeleníti meg. Ez a kedves szokás szeretetből fakad, a szeretet teszi az ajándékozást és elfogadást széppé, kedvessé. Isten Fiában önmagát ajándékozta az emberiségnek. Ugyanígy, aki szeretetből ad, az egy kicsit önmagát adja a másiknak, ezért az ajándék igazi értéke a szeretet. Csak így válhat karácsony a szeretet ünnepévé.

"Valami új Greccio kellene, ahol újra felgyulladnak a betlehemi fények! Vagy kellene egy új Szent Ferenc, akinek karjaiban úgy éledne meg a Kisjézus szobra, ahogy azon az umbriai éjszakán a Poverellóéban megéledt, és évszázadokon keresztül megtöltötte az embereket fénnyel és melegséggel a szent éjszakán! És azóta hány karácsony varázsolta újból emberré a mindig vadulásra hajlamos emberiséget!"

Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, Ha szeretet nincs bennem

Advent (Adventus Domini - az Úr eljövetele) karácsony előkészületi időszaka. Az egyház a VI. században vezette be (utolsóként került az egyházi évbe), teljessé téve ezzel a karácsonyi ünnepkört.

Advent első vasárnapja egyben az új egyházi év kezdete is. Az egyházi évnek ebben az időszakában Jézus születésének ünnepére készülünk, az ő eljövetelét várjuk. A Krisztus Király ünnepét követő vasárnappal, pontosabban annak előestéjével kezdődik, és december 24-ig tart. Négy hétből áll, a negyedik hét legtöbbször csonka. Az első része (december 17 -ig) a végső időkre irányítja a figyelmünket, a második szakasza pedig közvetlen előkészület karácsonyra. Az egyház tanítása Jézus hármas eljöveteléről emlékezik meg ebben az időszakban.

Jézus történelmi eljöveteléről: - Az ősbűn által megfertőzött emberiség ígéretet kapott Istentől. Ez az ígéret, az ószövetségi nép várakozása, Jézus betlehemi megszületésével teljesedett be.

Jézus kegyelmi eljöveteléről: - A hívő ember Isten igéje és a szentségek kegyelmi ereje által Krisztus folytonos eljövetelét éli át.

Jézus utolsó eljöveteléről: - A Biblia és a Szenthagyomány tanítása szerint Jézus az idők végén újra visszajön, hogy ítéletet tartson.

Ennek megfelelően alakult ki az egyházban az adventi idő kettős tartalma: a várakozás és a bűnbánat. Ebben a várakozásban már benne van a karácsonyi öröm, de ugyanakkor magában foglalja a bűnbánat komolyságát is. Ezért advent szimbolikus (liturgikus) színe a lila vagy a viola.

Az adventi idő a felkelő napra, a világ világosságára utal, ezért advent legfontosabb jelképe a fény. Az adventi fény annak a Jézusnak a jelképe, aki az élet gazdagságát, színét, fényét és szépségét adja.

Az adventi idő liturgikus szokásai közül első helyen kell említenünk, a sok helyen még ma is oly népszerű rorate, azaz hajnali miséket és az adventi koszorú készítését.

1839-ben, Hamburgban Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkész készítette az első adventi koszorút. Imatermében egy kocsikerék nagyságú fakoszorút akasztott fel, melyre 23 gyertyát helyezett: négy nagy fehéret a vasárnapoknak, köztük 19 kicsi piros gyertyát a hétköznapoknak. A következő évben már ugyanezt a koszorút fenyőágakkal díszítették. Ez a kedves szokás hamarosan elterjedt Németországban, majd Európa-szerte. Igaz, kissé módosult, mivel a 23 gyertya helyett csupán négyet - három lilát és egy rózsaszínűt az öröm hetének jelképeként - helyeznek a koszorúra, ami advent négy hetét, szimbolikusan az adventi idő négyezer évét jelenti, a lila szalagok pedig a bűnbánatot fejezik ki.

Valamikor a családok a koszorút advent első vasárnapja előtti szombaton együtt készítették, és a koszorú körül advent minden estéjén közösen imádkoztak és énekeltek.

A hívő ember számára az adventi koszorú nem csupán dísz vagy divatos szokás, hanem a karácsonyi ünnepre való lelki felkészülés igazi tartozéka.

A hétről hétre egymás után fellobbanó lángocskák, az egyre nagyobb fény, arra a Jézusra irányítják a figyelmet, aki ezt mondta magáról: "Én vagyok a világ világossága, és aki velem mer jönni, az maga is világosság lesz ebben a világban." (Vö. Jn 8,12)

"Serkenj lelkem, mély álmodból, vigyázz magadra, Mert Urad jő e világra, szép váltságodra, Drága kincset hoz magával orvoslásodra.

Mert Királyod, ki majd eljő nagy hatalommal, Kisgyermekként száll le hozzád, sok irgalommal"

#################################################################################################################################################

December 6-a Szent Miklós püspök ünnepe. Életét csupán a legendák világából ismerjük, mert nagyon kevés hiteles adat áll rendelkezésünkre. Annyit azonban bizonyosan tudhatunk, hogy a 300-as években élt, és a görögországi Myra városának volt a püspöke. Itt fejezte be földi életét 350 körül. Halála után jóságos alakja tovább élt a nép körében.

Keleten, Myra városában és Konstantinápolyban már a 6. század óta tisztelték. Innét terjedt el az egész görög, szláv, illetve orosz egyházban. Kappadókia tartományának falusi templomaiban mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolták. A cári Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta: az ország fő patrónusa lett. Az ortodox egyház ma is nagyon tiszteli, alakja sokszor megjelenik az ikonosztázokon.

A latin egyházban később és lassan terjedt el tisztelete: a 9. században eljutott Rómába, a 10 században a normannok elvitték Németországba, Franciaországba és Anglia területére. 1087-ben ereklyéit Bari városába vitték, ennek köszönhetően Európa-szerte felvirágzott a Szent Miklós tisztelet. Miklós így lett a keleti és nyugati egyház közös nagy szentje.

Ereklyéinek egy darabját még Szent István király hozta Magyarországra, mikor a görög császár szövetségében, seregével egy bolgár uralom alatt álló város elfoglalásában vett részt. A csata után nem engedte katonáit zsákmányolni, hanem bement Szent György templomába, és onnan elhozta Miklós ereklyéjét Magyarországra.

A középkor egyik legkedveltebb szentje lett. A keleti egyháznak és a görög katolikusoknak is a legtiszteltebb szentje mind a mai napig.

Magyarhoni patronátusai szinte áttekinthetetlenek. Legendáját számos hiedelem és hagyomány őrzi. - Mikor Miklós püspök megtudta, hogy egy szegényember nagy nyomorúságában nyilvánosházba akarja adni három lányát, éjnek idején felkereste a házat, és a nyitott ablakon egy pénzzel teli, piros erszényt dobott be. Így először a legidősebb, majd hasonló "égből jött" segítségeknek köszönhetően a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett.

A hagyományok egyik máig élő formájában a szent püspök az ördög, tréfásan a krampusz társaságában jelenik meg. A legendák szerint Miklós megszégyeníti, távozásra kényszeríti az ördögöt. Az álarcos vagy kormos képű, szarvakat viselő ördög zavart kelt, a gyerekeket ijesztgeti, Miklós azonban bátran szembe száll vele, sokszor láncra is veri.

A Mikulás mai "kultusza" Magyarországon alig több 150 esztendőnél. A Mikulás szó cseh, maga az ajándékozás, az ablakba kitett gyermekcipőbe csempészett Mikulás, illetve krampusz pedig az osztrák hagyományvilágból került hozzánk. Az utóbbi évtizedekben sajnálatos módon alakját egybemosták a főként angolszász területekről származó, és az évszakra utaló Télapó kitalált figurájával...

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

December 8-án a szeplőtelen fogantatást ünnepeljük, hitünknek azt a tételét, mely szerint Isten Máriát, már fogantatása pillanatától kezdve megóvta az áteredő bűntő! Eredetileg Szent Anna fogantatásának emlékezete volt december 8-án (a keleti egyházban ma is). Keleti eredetű ünnep. A 15. században IV. Sixtus vezette be a római egyház ünneplésébe, a 16. században V. Pius pápa kiterjesztette az egész egyházra.

Mária szülei, Szent Anna és Szent Joakim a legenda szerint húsz éve éltek már együtt, de nem született gyermekük. A vagyonukat háromfele osztották: egy részt maguknak tartottak meg, egyet a szegények között osztottak szét, egyet pedig áldozatul akartak felajánlani. Ezért felmentek Jeruzsálembe, a templomszentelés ünnepére. Mikor át akarták nyújtani az ajándékot a papoknak, azok nem fogadták el tőlük, mondván, hogy bűnös kézből nem fogadhatnak el ajándékot. Gyermektelenségüket ugyanis a korabeli felfogás szerint a bűnösség jeleként értelmezték.

Joakimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőbe és a mezőre, a pásztorok közé. El is hagyta házát, és imádkozva böjtölt, esedezett Isten irgalmáért. Nem sokkal később megjelent neki Isten angyala, aki megvigasztalta. Ígéretet kapott, hogy Isten meghallgatta imádságait, és felesége gyermeket szül neki: lányt, akit fogantatásától eltölt a Szentlélek. Az angyal sürgette Joakimot, hogy menjen hálát adni a jeruzsálemi templomba, ahol felesége, Anna várja.

Minden úgy történt, ahogy az angyal mondta: a házaspár Jeruzsálemben találkozott. Elmondták egymásnak látomásukat, hálát adtak Istennek, majd visszatértek názáreti otthonukba. Anna az ígéret szerint fogant, és kilenc hónap múlva megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el. - Erről az eseményről Mária születésnapján, szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén emlékezünk meg.

1854. december 8-án IX. Pius pápa hirdette ki a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának dogmáját.

SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

Búcsú

A katolikus tanítás szerint a bűnbánat, illetve a gyónás visszavezet a kegyelem állapotába, az isteni életbe, viszont a bűn "nyomai", pl. a kialakult rossz szokások megmaradnak bennünk (lelkünkben, pszichénkben, reflexeinkben); ezért, valamint a bűnnel együttjáró károkozás miatt szükségünk van vezeklésre, illetve ezért jutnak emberek az ideigtartó büntetésre, a "tisztítótűzbe" is. A teljes búcsú az "ideigtartó" büntetéstől, vagyis (ha most meghalnánk) a tisztítótűztől szabadít meg minket, illetve a tisztítótűzben szenvedőket a mennybe juttatja.
A búcsú eredeti neve "elengedés" (latinul: indulgentia) volt. Ez azt fejezte ki, hogy Isten az Egyház által elengedi az ideigtartó büntetést. A magyar "búcsú" kifejezés arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől, Jézusnak az Egyház révén közvetített kegyelme által.
A búcsújáró hely olyan kegyhely, ahol szentek ereklyéi, illetve tiszteletükhöz kapcsolódó kegyképek, szobrok stb. meglátogatása révén búcsú nyerhető el (pl. Mária-kegyhelyek).
A búcsú kapcsolódhat a templomok védőszentjének évente megtartott emlékünnepéhez is.

A katolikus egyház tanítása a búcsúkról

"A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetések elengedése, amelyet a katolikus hívő, aki megfelelően felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli, és abban részesítheti tagjait" (A Katolikus Egyház Katekizmusa, n. 1471).
A búcsúk tana lényegében három hitigazságon alapul:

A búcsúk elnyerésének hasznosságát - melyet ünnepélyesen a trentói zsinat fogalmazott meg (Dekrétum a búcsúkról, 25. ülésszak, 1563. december 4.) - VI. Pál pápa is megerősítette az Indulgentiarium doctrina kezdetű apostoli konstitúcióban (1967. január 1.): a lelkek üdvössége rendjében a búcsú javára válik nemcsak az egyes lelkeknek, hanem az egész keresztény társadalom életének, mert figyelmeztet a bűn gonoszságára; továbbá a szeretet gyakorlására serkent, amikor az elhunyt hívek javára ajánljuk; ugyanígy felébreszti az Istennel való teljes kiengesztelődés reményét.

A búcsú elnyerésének követelményei

A "teljes felkészültség"

A három "feltétel"

A "feltételeket" húsz napos időtartam során lehet teljesíteni annak a "jócselekedetnek" a végrehajtása előtt vagy után, amely a búcsú elnyeréséhez szükséges az előírás szerint (a halálos bűn állapotában lévő hívőnek azonban "jócselekedet" végrehajtása előtt kell meggyónnia). A húsz napon belül egyetlen szentgyónás is elegendő több búcsú elnyeréséhez (ha a hívő a kegyelem állapotában marad), miközben a másik két "feltételt" minden újabb búcsú elnyeréséhez teljesíteni kell.

A jó cselekedet

(Szükség van egy különleges teljesítményt jelentő "jócselekedetre": pl. a "bűnbánati cselekedethez", nem elegendő, ha pusztán arra korlátozzuk tettünket, amit a böjtölés vagy az önmegtartóztatás törvénye ír elő. Nem nyerhető el búcsú, ha a "jócselekedetet" nem a rendelkezések által meghatározott módon végezzük el -- kivéve azokat az eseteket, amelyek a rendelkezésekben felsorolt törvényes akadályoztatások közé tartoznak, illetve amelyekben a gyóntató változtatja meg a feltételeket. Akit betegség, vagy más súlyos indok akadályoz abban, hogy zarándoklaton, vagy közösségében (családban, plébánián, stb.) ájtatossági gyakorlatokon vegyen részt, a búcsú elnyerése érdekében lélekben kapcsolódhat a résztvevőkhöz, felajánlva Istennek imáit és szenvedéseit.)

Teljes és részleges búcsú

A búcsú lehet teljes vagy részleges: Amennyiben nem áll fenn a "teljes felkészültség" vagy nem teljesül a három "feltétel", a "cselekedet" végrehajtása után az elnyert búcsú nem lehet teljes, csak részleges. (Kivételt képeznek a törvényes akadályoztatottság esetei, amelyeket a rendelkezések felsorolnak, illetve azok az esetek, amikor a gyóntató megváltoztatja a búcsúnyeréshez előírt cselekményeket vagy feltételeket.) A teljes búcsúkhoz szükséges továbbá a szív megtérése: vagyis hogy Isten első helyre kerüljön életünkben, s mentesek legyünk még a bocsánatos bűnökhöz (bármilyen hibához) való szándékos ragaszkodástól is.
A teljes búcsú naponta csak egyszer nyerhető el, saját magunk és elhunyt szeretteink számára. A tisztítótűzben szenvedő lelkek magukon már nem tudnak segíteni, de a kegyelem állapotában vannak. Ezért számukra teljes búcsú nyerhető el. Földön élő embertársainkért imádkozhatunk, de búcsút nem nyerhetünk számukra. Aki szeretne búcsúban részesülni, annak - amíg a földön él - magának is van módja búcsú nyerésére.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

· Készülj komolyan a bűnbocsánat szentségére! Szentelj elegendő időt rá, mert nagy dologról van szó. Ne halaszd az utolsó pillanatra, és ne a szentmise vagy más szentség kiszolgálása alatt akarj gyónni. Ha úgy érzed, hogy hosszabb lelki beszélgetésre van szükséged, külön kérd meg erre a lelkiatyádat. Ne élj vissza mások idejével azzal, hogy hosszasan várakoztatod őket közös gyónási alkalmakkor.

· Kérd mindenekelőtt a Szentlélek megvilágosítását! Imakönyvekben könnyen találsz megfelelő imát de még jobb, ha saját szavaiddal fogalmazod meg könyörgésed. Az ősbűntől megsebzett ember ugyanis nem ismeri kellőképpen önmagát. Bűneinket gyakran nem vesszük kellőképpen komolyan. Sőt, nem is tartjuk magunkat bűnösnek. Isten szemére van szükségünk a tisztánlátáshoz.

· Végezz alapos lelkiismeret-vizsgálatot! Ne csak arra ügyelj, melyik parancs ellen hányszor és hogyan vétkeztél, halálos bűnt vagy csak bocsánatos vétket követtél-e el, hanem azt is, hogy történt-e javulás életedben az utóbbi időben. Utolsó gyónásod óta jobb vagy-e? Vess számot jótetteidről is! Ha a jóra összpontosítasz, ha Isten akaratának teljesítése a fő célod, eredményes lesz a bűn elleni küzdelmed.

· Bánd meg bűneidet! A gyónásban ezt még meg kell ismételned hangosan a gyóntató lelkipásztor előtt is. A bánat nemcsak fájdalomérzet Isten megbántása miatt, hanem egyben döntés is a jó mellett. Az őszinte bánat azt jelzi, hogy meg akarsz változni. Nincs értelme az olyan gyónásnak, amely csupán a bűnök felsorolásában merül ki. Nem a lajstromon van a hangsúly, hanem a bánaton és a megtérési szándék komolyságán. Ezért a gyónás életváltoztatást követel. Önmagunkat pedig a legnehezebb legyőzni.

· Járulj alázattal a szentgyónáshoz, és valld be bűneidet! Ne távozz a gyóntató székből, amíg nem hallod a gyóntató elbocsátó szavait.

· A szentgyónás után minél előbb végezd el az elégtételt! Krisztus Urunk ugyan elégtételt adott már valamennyi ember bűnéért, és kereszthalálával megváltott bennünket. Mi ehhez semmit sem tudunk hozzáadni, csak megköszönni nagy szeretetét. Elégtételünk csak hálának és eltökélt szándékunknak a jele: valóban meg akarunk térni, és bánjuk eddigi viselkedésünket. Arról se feledkezz meg, hogy - ha módodban áll - az okozott kárt jóvá is kell tenni.

· Köszönd meg tehát Istennek, hogy megajándékozott a szentgyónás lehetőségévet és kezdj új életet új emberként!

A bűnbocsánat szentségét az egyházatyák "fájdalmas keresztség és megtisztulás" -ként említik, mely ugyanakkor a keresztség, a fény és a húsvéti öröm kifejezése is: alkalom arra, hogy a föltámadt Jézus Krisztussal találkozzunk. A bűn az a fal, amely a keresztség misztériumáriak ragyogását eltakarja. Hogy túljussunk ezen a falon, és visszatérjünk Krisztus közelségébe, az igazi világossághoz - erre szolgál a bűnbocsánat szentsége.

A lelkitükrökben feltett kérdések nemcsak gyónási előkészülethez kívánnak segítséget nyújtani, inkább olyan megfontolásokra szándékoznak elvezetni, amelyek érzékeltetik a keresztény élet szépségét. Mindenekelőtt önmagunk helyes megítélésére kívánnak ösztönözni: "Még nagyon sok tennivalóm van az életemben. Először is úgy kell tekintenem magam, mint Krisztus képét és hasonmását." Ez azonban ne bátortalanítson el bennünket, hiszen az Úr csak azt kívánja tőlünk, hogy tartsuk távol magunkat mindattól, amit megtiltott, és fokozatosan haladjunk előre a tökéletesség felé.

Alaposan nézzünk magunkba, hogy felismerjük és megbánjuk mindazokat a tetteinket, gondolatainkat és szándékainkat, amelyekkel - helyesen formált lelkiismeretünk szerint megbántottuk Istent. Aki gyakran járul szentgyónáshoz, annak nem kell minden alkalommal, minden kérdést aprólékosan megvizsgálnia. A legfőbb hibáinkra helyezzük inkább a figyelmünket. Ne feledjük: élethelyzetünk, hivatásunk és kötelezettségeink szempontjából is felül kell vizsgálnunk tetteinket.

Lehet, hogy még nem tapasztaltad meg, miként mar bele a súlyos bűn az ember lelkébe.

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Mindent megtettem-e, hogy életemet a hit fényénél szemléljem és keresztény öntudatomat erősítsem (megfelelő olvasmányok, előadások, elmélkedés)? Vagy kételkedtem a hitben, könnyelműen beszéltem igazságairól, esetleg másokat is erre biztattam?

Minden reményemet Istenbe helyeztem-e, vagy inkább földi dolgokban bizakodtam? Kételkedtem-e Isten végtelen jóságában, vagy elveszítettem reményemet irgalmasságában?

Örömmel gondoltam-e arra a szeretetre, amelyet Istentől kaptam, s amelyért hálát kell adnom? Volt-e gondom arra, hogy bűneimet időről-időre őszintén megbánjam?

Elvégeztem-e rendszeresen az imádságaimat? Ezek a hit-remény-szeretet kifejezései voltak, vagy csak automatikusan ismételt szövegek? Kerestem-e a Gondviselés rendkívüli alkalmait, melyekben az Istennel való közvetlen párbeszédre juthatok? Tiszteletlen voltam-e az Úr iránt azzal, hogy méltatlanul vettem a szentségeket? Káromkodtam, átkozódtam, vagy babonás dolgokat műveltem? Teljesítettem-e a fogadásomat? Könnyen esküdöztem-e?

Részt vettem-e a vasárnapi és ünnepnapi szentmisén? Megszentségtelenítettem-e a vasárnapot valamilyen bűnnel vagy szükség nélküli munkával?

Embertársaimat testvéreimnek tekintem-e Krisztusban? Elvezettem-e a bűnösöket a hitre, legalább azáltal, hogy imádkoztam értük? Igyekeztem-e olyan légkört teremteni magam körül, amelyben jó keresztényekké válhatnak a közömbösök is? Vállaltam-e apostoli feladatokat, vagy visszautasítottam a mások szolgálatára vonatkozó felhívásokat? Cselekedeteimmel, szavaimmal vagy éppen hallgatásommal okozója voltam-e mások bűnének? Beleegyeztem-e, hogy cselekedeteimmel rossz célt szolgáljak? Tápláltam-e ellenszenvet, gyűlöletet, neheztelést, irigységet, ellenségeskedést?

Hogyan viselkedem legközelebbi hozzátartozóimmal? Hogyan teljesítem állapotbeli kötelességeimet a családban, hivatásomban? Megfeleltem ezeknek mint állampolgár és mint az egyház tagja?

Ápoltam-e testemet mint a Szentlélek templomát? Gondoskodtam-e egészségemről? Mértékletes voltam-e az evésben, az ivásban, a dohányzásban, a sportolásban, a kedvtelésben? Belenyugvó, békés voltam-e betegség idején? Védelmeztem-e mások életét, különösképpen a még meg nem született gyermekekét?

Szemérmesen viselkedem-e az élet misztériumával szemben? Ezt a magatartást igyekeztem-e elmélyíteni ismerőseim körében is? Vétkeztem-e szándékosan a tisztaság ellen gondolattal, szóval vagy tettel? Egymagam vagy mással? Vétettem-e a házassági hűség ellen? Hányszor? Tiszteletben tartottam-e szerzetesek nőtlenségi, illetve szüzességi fogadalmát?

Munkaképességemet és a földi javakat úgy tekintettem-e, mint Isten ajándékát és a szeretet eszközeit? Hivatásom gyakorlásában mindig józan és igazságos voltam-e, figyelmes a munkában, pontos és igazságos mások járandóságainak kifizetésében? Elvettem-e mások megérdemelt ünnepi pihenését? Okoztam-e kárt valakinek elbizakodottsággal vagy hanyagsággal? Loptam-e? Visszaadtam-e az eltulajdonított tárgyat?

########################################################################################################################################################################################################################################

Amennyire nehéz, annyira szükséges is beszélni a kereszténység e fontos lelki gyakorlatáról. Vannak, akik aszketikus gyakorlatnak veszik a lelkiismeret-vizsgálatot, de keveseknek jut eszébe, hogy intenzív egyéni ima is fakadhat belőle, mégpedig az Isten iránti figyelmesség és szeretet imája. Ha bármikor szakítunk erre időt az esti órákban hétvégeken, havonta vagy a megbékélés szentségére készülve, a cél mindig az, hogy felderítsük tetteink, gondolataink, érzéseink, szándékaink vallásos dimenzióját. A rendszeres lelkiismeret-vizsgálat fokozatosan kifejleszti érzékenységünket környezetünk szükségletei iránt, ugyanakkor figyelmességünk kifinomultabban fordul Isten felé. A figyelem és a szeretet imája kifejleszti bennünk Isten jelenlétének tudatát mely minden más emberi kapcsolatot megvilágít.

Az Istenre irányuló figyelmesség és a szeretet imája sokféle lehet. Bármilyen utat választunk, mind erőfeszítést, igyekezetet, jóakaratot követel. Ebben a lelki tevékenységben azonban Isten jóindulata kísér és Isten Lelke vezérel bennünket akit mint Megvilágosítót és Vigasztalót, egyetlen imából sem hagyhatunk ki. Imáink termékenységéhez azonban bizonyos feltételeket kell teljesítenünk. Először is alázatosan, illúziók nélkül meg kell ismernünk, és el kell fogadnunk magunkat. Másodszor pedig fel kell ismernünk, mire szólít bennünket az Isten. Ez jelenti azt az alapozó munkát, amelyre az egész épületet kívánjuk emelni.

Ugyanilyen fontos életünkre és viselkedésünkre úgy tekinteni, mint gyümölcsre. Szándékainkat, törekvéseinket, de főleg tetteinket hasonlítsuk össze Jézusnak a magvetőről (vö. Mt 4-9), a szőlőtőről és szőlővesszőről (vö. Jn 15, 1-11) szóló példabeszédével vagy Pál apostolnak a test cselekedeteiről és a Lélek gyümölcseiről (vö. Gal 5, 16-26) kifejtett gondolataival. A keresztény magatartás megváltoztatásának kezdetén annak hite és reménysége táplál bennünket, hogy Isten szeretetének élő talajába vagyunk belegyökerezve, nem pedig a magunk és mások egoizmusának futóhomokjába. "Szentek vagytok! Éljetek tehát szentekhez méltóan"  ez az újszövetségi kereszténység alapszabálya. Ebből a megváltó ösztönzésből származik a parancs és az erő, hogy válaszoljunk a hívásra. A jelenben művelni és nemesíteni kell egész mivoltunkat hogy azokká lehessünk akikké válnunk kell.

A léleknek olykor abba kell hagynia önmaga vizsgálatát, szemlélnie kell Istennek nagyságát és szépségét. Így jobban rádöbben saját kicsinységére. Csak akkor vesszük észre igazán piszkos voltunkat, ha gyönyörködünk Isten tisztaságában.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Keresztút

1 . állomás

Ott állasz, Uram, gyáva bírád előtt. Visszaléphetnél bár-

mely pillanatban. De Te vállalod sorsunkat.

Mi is vállaljuk, amit elterveztél rólunk:

mindazt, amit elterveztél rólunk; -

a tömeg értetlenségét; -

a csipkelődő megjegyzéseket;

a gúnyos tekinteteket; -

a felelősséget minden gondolatunkért, szavunkért és tettünkért;-

amit tőlünk, híveidtől elvársz.

Jézusunk, Te nem vársz tőlünk nagyszavú hősiességet.

Nehezebbet vársz: csendes, igazi hűséget. Add hozzá kegyelmed! Amen.

2. állomás

Az ember ajándéka Istennek: elkészült a kereszt!

Készültél rá, Uram, tudtad előre.

Én második állomásodnál így kiáltok Feléd: nem akarok

keresztet ácsolni!

A te számodra - nem akarok keresztet ácsolni!

Senki számára sem - akarok keresztet ácsolni!

Sem enyéimnek, sem idegeneknek!

Durvaságokkal, rágalmakkal, gúnyolódásokkal, szívtelen önzésemmel - nem akarok keresztet ácsolni!

Mi is hóhéraid közé lépnénk, ha egymás életét nehezítenénk. Amen.

3. állomás

Magadon mutatod, milyen igazat mondtál apostolaidnak: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.

Ennél az állomásnál mi más lehet a fohász, mint ez a sóhajunk: - a te erőddel mégis fölkelek!

Bár Te összerogytál - a te erőddel mégis fölkelek! Uram, én még esendőbb vagyok, - a te erőddel mégis fölkelek!

Ha bűneim mocsárba süllyesztettek volna is, - a te erőddel mégis fölkelek!

Hányszor hiába fogadkoztam, - a te erőddel mégis fölkelek!

Urunk, tapasztalatból tudod, milyen nehéz az élet; de mi is tudjuk: azért lettél gyenge ember, hogy felkínáld nekünk emberfeletti erődet. Ámen.

4. állomás

A legjobb ember és a legjobb anya találkoznak.

Hol? - A kivégzési menetben.

Mi is azért indulunk el, - hogy találkozzunk Veled!

Szent keresztutadon - találkozzunk Veled!

A magunk keresztútjain is - találkozzunk Veled! Amikor elveszett minden reményünk;

a kísértések pergőtüzében;

ha már senkink sincs:

életünk legnehezebb óráiban - találkozzunk Veled!

Anyád, és Te, Uram, találkoztatok. És aztán? Megállt a menet? Amnesztiát hirdettek?

Annyi történt, hogy közös lett a keresztetek. Juttasd eszünkbe nekünk is abban az órában, hogy mindig Veled, sohasem egyedül hurcoljuk keresztünket! Ámen.

állomás

Érdemes megállni. Megnézni: egy ember vállán Jézus keresztjével!

Ó katonák! Áldjon meg az lsten titeket!

Azért, hogy Jézusomnak segítséget kerítettetek.

És azért, hogy ráébredünk:

a Megváltó kereszthordozásában mi is részt kérhetünk.

Micsoda szégyen volna, ha minket, keresztényeket is mindig kényszeríteni kellene a szolidaritásra.

A keresztből, melyet Neked ácsoltak - én is részt kérek.

A keresztből, mely alatt embertestvéreim nyögnek - én is részt kérek.

Az áldozatból, mely nélkül nincs üdvösség - én is részt kérek.

Mindenből, ami fontos és szent Neked - én is részt kérek. Mindenből, ami fontos és szent az emberiségnek - én is részt kérek.

6. állomás

A világban millió könnyes szem, sokszor patakokban a vér.

Mind Veronika után kiált. Egy Veronika nem győzi.

Veronika láttán a te jelszavad jut eszembe: "Bármit tesztek embertársaitoknak, nekem teszitek."

Igen, ez a keresztény jelmondat!

Bárki könnyeit töröljük - Neked tesszük.

Ha testi-lelki sebeket kötözünk - Neked tesszük.

Ha a szakadék széléről visszarántjuk ;

ha az igazság csiráit ültetgetjük;

bárkin, bárhol, bármikor segítünk - Neked tesszük.

Ha Neked ennyire szent, fontos és drága minden szenvedő, hogy azonosítod magadat velük, akkor nekünk is szent, fontos és drága lesz mindegyikük. Ámen.

állomás

Pál apostol szava: "Én nem dicsekszem mással, mint Jézus Krisztus keresztjével".

Nekem sincs kisebbségi érzetem azért, mert hiszek, mert vallásos vagyok. Én nem szégyenlem, hogy kereszted jelét hordozom.

Keresztelésem óta - kereszted jelét hordozom.

Homlokomon, ajkamon, szívemen - kereszted jelét hordozom.

Gyónáskor bűnbánatom jeléül - kereszted jelét hordozom.

Valahányszor áldást adnak rám - kereszted jelét hordozom.

Még majd sírdombomon is - kereszted jelét hordozom.

8. állomás

A keresztet átöleli, anyjával együtt szenved, Simon és Veronika szolgálatát elfogadja.

Annál meglepőbb, hogy a résztvevő könnyeket visszautasítja!

Jó, hogy ez a visszautasítás mellbever. Könnyen úgy hinnénk: Köszönje meg lsten, hogy szóbaállunk vele.

Mikor szívből szánunk kínjaid között, - ne utasíts vissza minket!

Ha végre megszólal bennünk a lelkiismeret, - ne utasíts vissza minket!

Ha majd visszanézünk elhibázott életünkre, - ne utasíts vissza minket!

Ha egy bűnbánó sóhajnál többre tőlünk már nem telik, - ne utasíts vissza minket!

Tudnunk kell, hogy nem szorulsz ránk, ahhoz hogy felfogjuk:

szereteted irántunk nem ismer határt. Ámen.

állomás

Hiába kerestem, nincs beírva a szentírásba az elesés.

Jézus nem is papíron esett el, hanem az életúton.

Mint annyian,

akinek arcát Veronikák törlik, és akiknek nem jut a

Veronikákból.

Legalább olyan jutna nekik, aki odalép és felemeli őket.

Az élet elesettjeit - engedd, hogy fölemeljük!

A kétségbeesetteket - engedd, hogy fölemeljük!

Akik a züllöttség sorában fetrengenek;

akikről mindenki lemondott;

akik megundorodtak saját szennyüktől, - engedd, hogy fölemeljük!

Ó Urunk, aki elesett lettél az elesettekért, nyisd ki időben a szemünket és szívünket! Ámen.

állomás

Melyik fájóbb szégyen számodra, Jézus: az, hogy lemeztelenítettek,

vagy hogy milliók levetették magukról a vallásosságot, mint tavasszal a télikabátot?

Le sem kellett tépni róluk.

Te szégyenled őket, vagy ők szégyenlik, hogy valaha is Hozzád tartoztak?

Mi Hozzád tartozunk, s az a kívánságunk, hogy lelkületed ne külső ruha legyen rajtunk.

Evangéliumod minden mondata - járja át bensőnket!

Határt nem ismerő jóságod - járja át bensőnket!

Atyád iránti vonzalmad - járja át bensőnket!

Áldozatos szereteted - járja át bensőnket!

Mindaz, amit Belőled merítünk - járja át bensőnket!

Ámen.

állomás

Nem volt elég, hogy odaállj a kereszt mellé. Szilárdan odaszögeztek : forrj eggyé kereszteddel !

Én is elkötelezem magam Melletted. Csatlakozom tudatosan Hozzád.

Önmagadat, egész lényemet - keresztedhez szegezem.

Sorsomat, bármi legyen is - keresztedhez szegezem.

A holnapot, jövőmet - keresztedhez szögezem.

Ösztöneimet és vágyaimat - keresztedhez szögezem.

Életemet és érdekeimet - keresztedhez szögezem.

Reményeimet mind - keresztedhez szögezem.

Apostolod mondotta: Ki szakíthat el minket Krisztustól? Egyedül én magam szakíthatnám el magam Tőled.

állomás

Áll a kereszt, rajta az áldozat.

Érdemes volt neki megszületnie?

Pál apostol azt mondja, jobban nyissuk ki szemünket. "Tekintsünk boldog örömmel a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjére! Benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk."

Épp e szörnyű keresztfából tud megszületni az igazi emberi optimizmus.

Mindenből kifosztott Jézus, ha eljutok Hozzád - érdemes volt megszületnem.

Te meggyilkolt lsten Fia, ha részem lesz életedben, - érdemes volt megszületnem.

Mert nem hiába hirdetted nekem evangéliumodat, - érdemes volt megszületnem.

Mert nem hiába hullott értem véred, - érdemes volt megszületnem Így hát bármi ér még engem, - érdemes volt megszületnem.

Jézusunk, Te egyetlen tragédiát ismersz: ha Júdáson kívül valamelyikünkről azt kell mondanod: Jobb lett volna, ha meg sem született volna.

13. állomás

A tömeg hátat fordított szétoszlott, pedig a halottnak még mindig volt mit ajándékoznia.

Anyát adott.

Ó Mária, Fiad érdekében, aki ott nyugszik most öledben,

nem emelted imára kezedet. Ezt ő nem is szerette volna.

Mi annál többször kérünk: könyörögj érettünk!

Betegek erőssége, - könyörögj érettünk!

Bűnösök menedéke, - könyörögj érettünk!

Szomorúak vigasztalója, - könyörögj érettünk!

Halálunk óráján, - könyörögj érettünk! Ámen.

14. állomás

Minden sír olyan, mint egy hatalmas torok: elnyel és elemészt.

Jézus, Te épp azért jöttél, hogy ne a sír legyen a végállomás. A benned hívő embernek még a koporsója is ezt kiáltja: föltámadást várok!

Halálom után - föltámadást várok.

Nagyböjtjeim, nagypéntekeim után - föltámadást várok. Bármennyire múlandó is minden - föltámadást várok.

Végső megoldásul - föltámadást várok.

Tökéletes beteljesülésül - föltámadást várok.

Annyi mindent hiába várunk, a föltámadást azonban nem hiába. A síron túli életet nem hiába.

Drágán megfizettél ezért keresztutadon, és bizonyságot adtál róla húsvétodon. Ámen.

BORS L

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Figyelem! Ezeket a számokat személyesen hívd, ne valamelyik asszisztenseddel!

SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

Jézus megkeresztelkedésének ünnepétől hamvazószerdáig (azaz a karácsonyi időszak és a nagyböjt ideje közé ékelődik be), majd a pünkösd vasárnapja utáni hétfőtől a Krisztus Király vasárnapjáig tartó időszakot (pünkösd ünnepe és úrjövet közötti idő) évközi időnek nevezzük. Ebben az időszakban Jézus Krisztus tanítványainak példáját követve figyelemmel hallgatjuk az Úr tanítását az evangéliumból. A liturgia hétköznapjainak is nevezhetnénk ezt az időszakot. Ez hasonlít ahhoz, amit életünkben tapasztalunk: nincs minden nap valami rendkívüli esemény, ezért sok "szürke" hétköznapot élünk át. Ettől függetlenül tudjuk, hogy a "szürke" idő is Isten ideje, az Úr ezekben a napokban is jelen van, Jézus feltámadása és Szentlélek működése ekkor is hat.

Az évközi időszak a liturgiában emlékeztet arra, hogy az életben minden nap fontos.

A 33, illetve 34 hétből álló évközi időszaknak nincs külön jellegzetessége, de vasárnapról vasárnapra megünnepeljük Jézus életének eseményeit, amelynek akkora misztériumnak számítanak, hogy még így sem tudjuk teljesen átélni őket. A közönségesnek tűnő hétköznapok is jelentősek, noha különösebb érzelmi kihívást nem érzünk. A mindennapokban azonban ráeszmélünk arra, mekkora hálával tartozunk Istennek a teremtésért és a megváltásért. A vasárnapi Eucharisztia ezt kiváltságos módon lehetővé teszi: Jézus újjáteremt, táplál és megvált minket. Az évközi időszakban különösen fontossá válik a vasárnap ünneplése. X. Szent Pius rendelkezése értelmében vasárnap nem ünneplünk semmilyen szentet, hogy az megmaradhasson az "Úr napjának".

Az évközi időben folyamatosan olvassuk a szentírási részeket, nem úgy a nagy ünnepeken, amikor egy-egy meghatározó szemelvény kerül a központba. Átadjuk magunkat az igének, hogy tegye bennünk a magáét. A témák is váltakoznak: olvasunk és elmélkedünk Isten nagy tetteiről, a Mester tanításáról, arról, hogy mit mond hitünk a világról, milyen választ ad a jó és a rossz kérdésére...

A vasárnapok mellett a hétköznapi liturgia is üzen, habár értéke különbözik a vasárnapétól. Az Úr jelen van hétköznapjainkban is, és életünk minden pillanatának méltóságot, értéket ad. Ebből kifolyólag nem szabad elszalasztanunk, hogy lehetőségeink szerint részt vegyünk a hétköznapi szentmisén, hiszen az Eucharisztiában, Isten szavában, az imában, az imaórák liturgiájában állandóan találkozunk az Úrral. Isten igéjének iskolájában és a liturgiában megtanuljuk, hogyan váljanak a "szürke" hétköznapjainkban is olyan idővé, amelyben intenzíven jelen van az Isten.

@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@

Január 25-én emlékezünk arra a damaszkuszi úton történt eseményre, melynek során a keresztényüldöző Saulból a Krisztus örömhírét hirdető Pál apostol lett. Megtéréséről évekkel később, fogságba esésekor így számolt be:

"Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian. Halálra üldöztem ezt az "utat" (tant), férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. Maga a főpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tőlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket, hadd bűnhődjenek. Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül. A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Megkérdeztem: Ki vagy, Uram?

Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották.

Megkérdeztem: Mit tegyek, Uram? - Állj fel, és menj Damaszkuszba - felelte az Úr -, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.

Mivel a ragyogó fényesség elvette látásomat, útitársaim kezemnél fogva vezettek, így értem be Damaszkuszba. Itt egy törvény szerint élő, vallásos férfi, Ananiás, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, megállt mellettem s azt mondta: Saul testvérem, láss! És abban a pillanatban visszakaptam a szemem világát. Ő meg folytatta: Atyáink Istene kiválasztott, hogy ismerd meg akaratát, lásd az Igazat, és halld szájából a szót. Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál. És most mit késlekedsz? Indulj, vedd fel a keresztséget, s nevét segítségül híva mosd le bűneidet.

Később, amikor visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, elragadtatásba estem. Láttam, amint szól hozzám: Siess, gyorsan hagyd el Jeruzsálemet, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet. Uram - feleltem -, tudják rólam, hogy én voltam, aki zsinagógáról zsinagógára járva börtönbe hurcoltam és megvesszőztettem azokat, akik hittek benned. És amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiomlott, ott voltam, helyeseltem, s őriztem a gyilkosai ruháját.

De ő azt mondta: Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek." (ApCsel 22,3-21)

Az utóbbi években ez az ünnep fontos szerephez jutott az ökumenikus törekvésekben. Szent Pál apostol megtérésének hetében a történelmi egyházak képviselői egymás templomában együtt, közösen imádkoznak a keresztények egységéért.

Már az első századokban a megosztottság jelei mutatkoztak a Krisztust követők közösségében. Aztán csaknem ezer esztendő múltán (1054-ben) megtörtént a súlyos skizma, szakadás: a katolikus kereszténység kettévált nyugati és keleti egyházzá szakadt. Majd ötszáz évvel később (1517-ben) újabb felekezetek váltak ki a latin rítusú, római katolikus keresztények családjából, így jöttek létre a ma történelminek nevezett egyházak. A szakadás(ok) után inkább kevesebb, mint több sikerrel - rögtön megindultak az uniós törekvések. A huszadik században új lendületet kapott az ökumenizmus ügye, az utóbbi években pedig már teljesen elfogadottá vált, hogy a keresztény egyházak vezetői bizonyos kérdésekben közösen foglalnak állást és lépnek a nyilvánosság elé.

A keresztény/keresztyén szó jelentése: Krisztust követő, krisztusi ember. Jézus Krisztus mindig ugyanaz, függetlenül attól, hogy mi, emberek hogyan viszonyulunk hozzá. Tanítása is ugyanaz, arra támaszkodva magyarázzák létjogosultságukat a keresztény közösségek. Különbség csak abban lehet, hogy ki mennyit fogad el ebből a krisztusi hitletéteményből. Újat viszont senki sem tud hozzátenni, csupán értelmezésbeli különbségek lehetnek. Örvendetes a felismerés: keresztények/keresztyének egy és ugyanazon család tagjai, jóllehet, a családban különböző temperamentumú gyermekek élnek együtt, de ereikben ugyanaz a vér folyik...

VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVV

(a görög epiphaneia, „megnyilvánulás” szóból), más néven VÍZKERESZT, egyházi ünnep január 6-án, a három legnagyobb és legõsibb keresztény ünnep egyike (a húsvét és a karácsony mellett). Ekkor emlékeznek meg arról, hogy Jézus Krisztus elõször mutatkozott meg a pogányoknak, akiket a három királyok képviseltek, továbbá hogy elõször nyilvánította ki istenfiúságát, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett. Ekkor ünneplik Jézus elsõ csodáját is, melyet a galileai Kánában tett.

Az epifánia a keleti egyházban jött létre, és eredetileg Jézus születését is ekkor ünnepelték. Rómában viszont már 354 elõtt is december 25-én tartották meg a karácsonyt, és csak a IV. század végén ünnepelték meg külön a január 6-i vízkeresztet. A nyugati egyház ekkor fõleg a három királyok látogatására emlékezik, míg a keleti inkább Jézus megkeresztelésére. Nyugaton az epifánia elõestéjét a tizenkettedik éjszakának hívják.(C) Encyclopaedia

EEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

Végén és kezdetén az évnek. Bizonyára egyetértünk abban, hogy az évfolyamán a legtöbbet emlegetett és hallott szó a válság volt. Ennek hátterében gondoljuk át az elmúlt esztendő történéseit lelki szempontok alapján. A válság szó alatt a köznyelv a mindennapi életben a pénz hiányát, az életszínvonal romlását, a munkanélküliség valóságát, az igények nem teljesíthetőségét, a hitelek elszabadulását az életmód romlását érzi és érti. Mindez igaz és teljes valóság a ténymegállapítás szintjén. A kérdés csupán az, hogy ennyi lenne az élet? Az ember minden bizonnyal több ennél. A körülmények letakarják a szemünket, no meg néhány körülményt mozgató, hogy ne lássunk, ne gondolkodjunk, ne akarjunk, csak viseljünk. Lehet így is lelki érdemeket szerezni!? Kívülről diktálják a jócselekedetek irányát és arányát. Bele is egyezhetnénk, ha ezek valóban jócselekedetekre irányulnának és közjót szolgálnák. De mintha mások lennének a „gyümölcsök”. Márpedig a Szentírás mondja, hogy „gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7,20) . Márpedig az érlelődő gyümölcsökhöz szeretnénk hozzászokni és nem a fonnyad íz kóstolgatáshoz. Az erények útját kívánjuk segíteni, és nem a fanyar ízű bűnpártolást. Jézus tisztességre, életszeretetre, célirányos áldozatvállalásra és örökértékekért meg nem szűnő fáradozásra tanította kora emberét és minden idők emberét, minket is. Ő is jelen volt kora társadalmában, és nem is hagyta szó nélkül az igazságtalanságokat és az erkölcsi hiányosságokat. Nem simult bele a bűnös békességakarásba. Minden adandó helyzetben kinyilvánította az Atya akaratát az irgalmasság útját meghagyva. Az őszintén hinni tudó hozzáfordulót megjutalmazta, szegényes környezetben élőknek vigaszt (és nem pénzt) nyújtott. Életvidámságot vitt a vakon látóknak és világosságot gyújtott a hit sötétjében botorkálóknak. Boldogsággal töltött el minden irgalmat kereső embert. Nem az életkörülményeket változtatta meg, hanem az életviszonyulásban vitt változást. Válságot orvosolt körülményektől függetlenül, de reményt ébresztett a környezet jobbulására is: „reménységgel teli jövőt szánok nektek” (Jer.29,13).

Vég nélkül elemezgethetnék a társadalmi problémákat és már minden ember megrágta ezt a „csontot” annak rendje és módja szerint. Nincs ember, aki ne fogalmazta volna meg, mit kéne tenni kormánynak, pártoknak, szervezeteknek, intézményeknek stb. csak éppen az nem kerül megfogalmazásra, hogy mit tegyen az egyes ember önnönmagával, családjával és szűkebb környezetével. A legfontosabb, hogy az egyes ember önmaga megváltoztatására rátaláljon. Nem kerülhető meg a probléma. Őszinte jótetteket kíván az élet! Lélektisztaságot, becsületességet, család-gyermekszeretetet, békességet, igazságosságot, bizalmat, felelősségtudatot, elköteleződést, áldozatvállalást, élet elfogadást, élettiszteletet, életszolgálatot, mértéktartást, haza és-nemzetszeretetet, egyházszeretetet és még sok minden mást, amit a másik embertől joggal elvárnánk, de magunk számára (a kísértés állapotában) könnyen adunk felmentést. Mindezekre szükség van, hogy életkörülményeink és az élet bennünk és általunk megváltozzon. Mire alapozom ezeket a gondolatokat a jelenlegi válsághelyzeten túl? Szentírási gondolatokra: „ne ragaszkodjatok a világhoz, sem a világ dolgaihoz! Aki a világhoz ragaszkodik, nem szereti az Atyát. A világon uralkodik: a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Mindez nem az Atyától való, hanem a világtól. De elmúlik a világ és minden bűnös kívánsága. Aki pedig Isten akaratát teljesíti, az örökké él.” (1Jn 2, 15-17)

Tapasztaljuk a világnak összegzett hatását, ami konkrétan a védtelen élet elleni törvényben, a család összetartó erejének megosztásán, az élet- és fajfenntartó ösztön helytelen megélésén, az élvezethajhászás emberi méltóságot megalázó magatartásán, a féktelen kapzsiság megnyilvánulásán, az érdemtelen előnyök megszerzésén, a kábulatot eredményező szórakozáson, az erőszak erősödésén és az erkölcsi törvények csúsztatott értelmezésén érzékelünk. A világ csábításaitól csak erős akarattal és állhatatos önfegyelmezéssel lehet távol maradni. Embernek szinte lehetetlen, de nem így Istennel. Ez a múlt és a jelen. Akkor mi a jövő? –kérdezhetnénk.

Lélekben és gondolkodásban való megújulás. A hitében megerősödő ember képes a változásra. Ismét Szent János apostolt idézem: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Ige, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.” (1Jn.1,1-3)

Ma sem tudunk jobbat és a jövőben sem lesz másképpen. Csak Jézus Krisztusban van üdvösség. Ő a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Omega az Út, Igazság és az Élet. Amen.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

"Amikor a Szentírást felolvassák az Egyházban, lsten maga szól népéhez" - olvasható a Misekönyv Általános Rendelkezéseinek 9. pontjában (új m.könyv 29.). Úgy illik, hogy a felolvasás körülményei is tükrözzék ezt. Méltatlan az lsten szavához, hogy az ambót alig felérő kicsiny gyerekek közvetítsék, bármilyen szépen tudnak is esetleg olvasni. Csak olyanra bízzuk a szentmisében az olvasmányokat, akinek a fellépése is tekintélyt hordoz!

Sőt ez sem elég: meg kell győződnünk előtte arról, hogy érthetően és folyamatosan olvasnak.

Kínosan bántó, amit itt-ott tapasztalni lehet, hogy dadogva, akadozva olvasnak, ami nemcsak a szöveg tekintélyének árt, de rovására van érthetőségének is. Persze, hogy az az ideális, ha felavatott lektor vagy azt helyettesítő laikus olvas, de ennél fontosabb a szép, érthető felolvasás. Ezért ha nem találunk ilyen szempontból is megfelelő lektort, akkor inkább maga a miséző olvassa az olvasmányokat!

Kevés az, ha híveink csak magát a szöveget értik meg: Ha azt akarjuk, hogy valóban hatékony legyen számukra az lsten szava, akkor a tartalmát is érteniük kell. Ezért nagyon fontos, hogy éljünk a lehetőséggel, amelyet az ÁR 11. (ill. 31.) pontja biztosít: "Szabad a papnak bevezetnie a híveket az olvasmányok előtt az ige liturgiájába."

Ilyenkor két dologról érdemes szólni: elsősorban meg lehet indokolni, hogy miért éppen ezt a szakaszt olvassuk, másodsorban a szövegben előforduló és nehezen érthető kifejezéseket (neveket, földrajzi vagy egyéb körülményeket) is meg lehet magyarázni, ezzel is elősegítve a szöveg megértését. Ez persze nem oldható meg, ha csak közvetlenül a felolvasás előtt vesszük kezünkbe a könyvet: előtte el kell olvasni, és készülni a kommentárra. De aki átérzi a felelősséget, amellyel az lsten szavának tartozik, az bizonyára szívesen vállalja ezt az áldozatot.

Ezek a bevezető kommentárok akkor válnak igazán hatékonnyá, ha szabadon adjuk elő őket.

Ha egyszerűen felolvassuk az olvasmányos könyvben található bevezetőt, az egyrészt sokkal kevésbé hatékony, másrészt egybeolvad a szent szöveggel. Különösen óvakodjunk attól a több helyen megfigyelhető helytelen gyakorlattól, hogy az olvasmány címének elhangzása után felolvassuk az ott található rövid dőlt betűs mondatot! Ez megtévesztheti a hallgatókat, a szentírási szöveg felismerésében. Ezeket a mondatokat nem felolvasásra szánták, hanem a kommentátort hivatott segíteni.

A magyarázat közvetlenül a szóban forgó olvasmány előtt hangozzék el: ha két olvasmány van, akkor külön-külön, mindegyik előtt. Sőt, érdemes ugyanezt a zsoltár előtt is megtenni, hiszen az is része az ige liturgiájának: rá lehet mutatni, hogy milyen gondolati kapcsolat áll fenn a hallott olvasmány és az éneklendő (vagy recitálandó) zsoltár között.

Az evangéliumhoz tartozó magyarázatot viszont érdemes az alleluja éneklése előtt elmondani, hogy ne zavarja az evangéliumhoz történő felvonulás ünnepélyességét: az igéjével közénk jövő Jézust fogadjuk az ujjongó allelujával, kövesse ezt a fogadást azonnal a felhangzó jézusi szó! Az is előnye ennek a gyakorlatnak, hogy amikor csak egy olvasmány van az evangélium előtt, akkor a zsoltárt és az alleluját szétválasztja egymástól: nem olvadnak egybe, és így jobban kidomborodik az eltérő funkciójuk.

VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVV

Ne laicizáljuk a papokat és ne klerikalizáljuk a világi híveket - mondta a pápa az északkelet-brazíliai püspököknek

Az általános és a szolgálati papság közötti különbség állt XVI. Benedek beszédének középpontjában csütörtökön délelőtt, amikor fogadta a brazil főpásztorok újabb csoportját, akik az északkeleti régióból érkeztek. A papok küldetésükhöz hű életet folytassanak - figyelmeztette őket. El kell kerülni a papok laicizálását, miként a világi hívek klerikalizálását is. Világosan és helyesen kell látni a világiak általános papsága és a szolgálati papság közötti viszonyt. Fontos tehát, hogy mindenki saját állapotának megfelelően cselekedjék - magyarázta a pápa.

A világi hívek kötelezzék el magukat a társadalomban vagy akár a politikában, a keresztény antropológiai felfogást és az egyház szociális tanítását követve. A papok pedig kerüljék el, hogy személyesen belebonyolódjanak a politikába. Nekik ugyanis az egységet és a szeretetközösséget kell segíteniük valamennyi hívő között, vonatkozási pontként szolgálva mindenki számára. A pápa tehát azt kérte a brazil püspököktől, hogy erőiket az új hivatásokra összpontosítsák, hogy egyházmegyéikben több és jobban képzett pap legyen. A papok arra kaptak meghívást, hogy következetes módon, maradéktalanul megéljék a papság szentségének kegyelmét.

A Szentatya arra is emlékeztetett, hogy Isten a lelkek üdvözítésének küldetését megtestesült Fián keresztül az apostolokra és utódaikra bízta. Innen ered a pap alapvető és pótolhatatlan funkciója, amelyet Isten szavainak hirdetése, a szentségek és elsősorban az Eucharisztia ünneplése által végez. Ezért fohászkodunk Krisztushoz, hogy küldjön munkásokat szőlőjébe.
A brazil helyi egyház számos reményteli jelét látva a pápa olyan jövőről beszélt, amit Isten készít elő a püspökök buzgósága és hűsége révén, amellyel küldetésüket végzik. Két követendő példát állított végül eléjük: az Ars-i szent plébánost és az első brazil születésű szentet, Frei Antonio de Sant'Anna Galvão ferencest.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Christifideles laici - II. János Pál a világi hívők küldetéséről – P. Szabó Ferenc jegyzete

Húsz évvel ezelőtt, 1988. december 30-án jelent meg II. János Pál Christifideles laici kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdítása a világi hívőknek az egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről. A dokumentum az 1987-es püspöki szinódus munkái, javaslatai alapján született meg. E szinódus, húsz évvel a vatikáni zsinat után az azóta eltelt idő társadalmi-politikai változásait figyelembe véve, a zsinat tanítását a gyakorlatra alkalmazta. Különös figyelmet szentelt, a világi hívőkre bízott egyházi szolgálatok mellett, az újfajta társulások, mozgalmak növekedésének, valamint a nők helyzetének, a nők egyházban és társadalomban betöltött szerepének.

Most a pápai dokumentum megjelenésének 42. pontra összpontosítjuk figyelmünket, amely a világi keresztények politikai szerepével foglalkozik. Hasznos lesz felidéznünk az egyházi tanítást e kérdésről, mert nagyon gyakran, főleg választások előtti kampány során, hallunk olyan kijelentéseket nem hívők részéről, hogy „az egyháznak tilos a politizálás”, sőt az egyik vezető politikus még a zsinat tanítására is hivatkozott, amikor egyes egyházi személyek éppen a zsinat, az egyház szociális tanítása alapján eligazítást adtak a híveknek. Lássuk tehát az egyház tanítását.

Mindenekelőtt tisztáznunk kell az „egyház” fogalmát. Amikor a kritikusok egyházat mondanak, általában a hierarchiát vagy a papokat értik rajta. Márpedig az egyházat minden megkeresztelt hívő alkotja.

Most először lássuk, mit mond a pápai dokumentum (CL, 42) a világi hívők politikai elkötelezettségéről. II. János Pál, hivatkozva a zsinatra és a pápák korábbi tanítására , határozottan kijelenti: „A világi hívők a személy és a társadalom szolgálatának …irányát követve, az evilági ügyek keresztény szellemű intézése során semmi módon nem mondhatnak le a politikai életben történő részvételről, vagyis arról a sokrétű és szerteágazó gazdasági, társadalmi, törvényhozói, irányítási és kulturális munkáról, amelynek célja szerves és intézményes módon a közjó előmozdítása. Amint a szinódusi atyák is többször megerősítették, mindenkinek és minden egyes személynek joga és kötelessége részt venni a politikai életben, bár ez különböző, egymást kölcsönösen kiegészítő formákban, fokozatokban és felelősségekben jut kifejezésre.”

A pápa ezután hangsúlyozza, hogy a személy és a társadalom érdekeit szolgáló politika alapvető ismérve a közjó keresésében rejlik. A közjó pedig magában foglalja mindazokat a társadalmi életfeltételeket, amelyek között az emberek, családok és társulások teljesebben és könnyebben érhetik el céljukat. A közjót célzó politikai tevékenység az igazságosságot védelmezi és igyekszik azt előmozdítani. A politikai hatalom gyakorlásában a keresztény szemlélet szerint alapvető a szolgálat szelleme, mert a hozzáértés és hatékonyság mellett egyedül ez képes a politikusok tevékenységét átlátszóvá és tisztává tenni. Ez feltételezi a harcot a tisztességtelen eszközök és a hazugság igénybevétele ellen, továbbá kizárja a közösség vagyonának jogtalan felhasználását egyes személyek javára vagy párthívek megnyerése végett, a tömegtájékoztatás eszközeinek törvénytelen felhasználását hatalmi érdekek szolgálatára.

A pápai buzdítás hivatkozik a zsinat tanítására (GS 76): Fontos, hogy a pluralista társadalomban helyes szemlélet alakuljon ki a politikai közösség és az egyház viszonyáról. Legyen világos a különbség aközött, amit a keresztények, akár egyenként, akár csoportot képezve, mint keresztény lelkiismeretű állampolgárok a maguk nevében cselekszenek, és aközött, amit lelkipásztoraikkal együtt az egyház nevében cselekszenek. És itt a Gaudium et spes 76. pontjának fontos kijelentése következik:

„Feladatánál és illetékességénél fogva az Egyház semmiképpen sem elegyedik a politikai közösséggel és nincs kötve semmilyen politiaki rendszerhez, de jelzi is és oltalmazza is az emberi személy transzcendenciáját.” Majd a pápa hozzáfűzi: „Napjainkban sürgető szükségességként és felelősségként jelentkezik, hogy a világi hívőknek tanúskodni kell a politikai tevékenységhez szorosan kapcsolódó emberi és az evangéliumi értékek mellett, melyek a kövertkezők. Szabadság, igazságosság, szolidaritás, hűséges és érdektelen, odaadó munka a közjóért, egyszerű életvitel és a legszegényebbek, legkisebbek elsőségben részesítése.” Ez megköveteli a világi hívők részvételét az egyház életében és az egyház szociális tanításának ismeretét.

Mindezekből világos a világi hívők politikai elkötelezettségéről szóló katolikus tanítás. De mit mondhatunk a papság, ill. a hierarchia feladatairól. Más pápai dokumentumokat is figyelembe véve le kell szögeznünk: éppen az említett szociális tanítás megismertetése és egy-egy konkrét társadalmi-politikai helyzetre való alkalmazása segítésére igenis feladata a hierarchiának és a papságnak, hogy nyilatkozzék akár körlevél révén, akár másfajta felvilágosítás által, ha a papságról van szó. Természetesen, nem a mise alatti homíliában kell belebonyolódni a pártpolitikába. De mivel az egyház szociális tanítása az erkölcsteológia keretébe tartozik, igenis a lelkipásztoroknak felvilágosítást, irányelveket kell adniuk a hívőknek a helyes választáshoz. Ha demokratikus rendszerről van szó, az egyházi vezetésnek, miután kellő világnézeti és erkölcsi tájékoztatással szolgált, meg kell hagynia a híveknek a szabadságot a választáshoz.

Az egyház nem kötődik semmiféle politikai rendszerhez, párthoz, természetesen a diktatúra eleve ki van zárva. Ugyanaz a hit lehetővé tesz többfajta választást, ügyelni kell az egyes pártok tevékenysége mögött meghúzódó világnézetre: ha egy adott párt az ateizmus, a történelmi materializmus alapján áll, vagy ha kifejezetten a kereszténység, az egyház ellen dolgozva igyekszik nézetét a törvényhozásban érvényre juttatni, ilyen esetben a hívő keresztény nem adhatja „nyugodt lelkiismerettel” szavazatát az illető pártra. A világi hívőknek tehát tájékozódniuk kell küldetésükről, többek között politikai elkötelezettségükről, és ehhez ad részletes iránymutatást világiaknak, papoknak és püspököknek a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdítás.

đđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđđ

Epifánia görög szó, jelentése: megjelenés, jelenlét. A görögben Homérosz óta valamelyik jótékony istenségnek váratlan, de jót jelentő megjelenésére utalt. A hellenista korban már nemcsak valamelyik istenségnek láthatóvá válását, hanem segítségének megtapasztalását is jelentette. Ebből a hiedelemből alakult ki a pogányok körében tartott epifánia ünnep, melyet minden évben január 6-a körül rendeztek meg.

Ahogy a nyugati egyházban december 25-re helyezték Jézus születésének ünnepét, hogy kiszorítsák általa a téli napforduló pogány ünnepét, ugyanezt a célt szolgálta keleten a január 6-án tartott pogány epifánia ünnepének keresztény ünneppel való szembeállítása. A keleti keresztények a 330-as években erre a napra tették Jézus születésének ünnepét.

A keresztény epifánia, Isten Fiának földön történt megjelenését és kinyilvánítását jelenti. A nyugati egyház a 4. században vette át vízkereszt ünnepét. Ezen a napon három olyan eseményre emlékezünk, amelyben Isten megnyilvánul: a háromkirályok látogatására, akik az emberiséget képviselve hódoltak a király előtt; a kánai menyegzőn történt csodára (a víz, amelyet Jézus borrá változtatott, az eszkatológikus lakoma jele, amely majd a megváltottak részvételével zajlik); Jézus megkeresztelkedésére a Jordán folyóban (megkeresztelkedésekor maga az ég tanúskodott arról, hogy ő történelmi valóságában is az Isten Fia).

Január 6-a vízkereszt, ősi nevén az egyházban epifánia, nyugaton az Úr Jézus megjelenésének, a görög katolikusoknál úrjelenés, ismét másként háromkirályok: Gáspár, Menyhért, Boldizsár napja. (Középkori felfogás szerint királyok voltak. Régebben mágussüveggel ábrázolták őket. Ajándékaik után - arany /hatalom jelképe/, tömjén /az Istennek járó hódolat jelel/, mirha /az emberi természet kifejezője/ - úgy tartjuk, hogy hárman voltak. Mai nevükön a 9. század óta emlegetjük őket. Bőrük színe - fehér, sárga és fekete - a világ akkor ismert minden népét jelentette, vagyis azt fejezte ki: Jézus mindenkit meghívott, mindenkit vár.)

Az ünnepi vízszentelés a középkor utolsó századaiban nyugaton is elterjedt. A víz mellett ezen a napon szentelték régen a tömjént is. Ebből a kettős szentelésből fejlődött ki, de most már a háromkirályok nevében, az emberi hajlékok megszentelése és megtömjénezése is vízkereszt nyolcadában. Régebbi szokások szerint a szertartást végző pap a vízzel együtt krétát is szentelt, amellyel a házak bejárata fölé, az ajtó szemöldökfájára felírta a három szent király nevének kezdőbetűit és az évszámot: Pl. 20 + G + M + B + 06. Más értelmezés szerint, a három betű az eredeti háziáldás rövidítése: Christus Mansionem Benedicat! (Krisztus áldja meg e hajlékot!)

A magyar vízkereszt valószínűleg a keleti egyház liturgikus évkezdő hatását tükrözi. A vízkereszti házszentelés a török hódoltság és a jozefinista lelkipásztorkodás hatására Magyarország nagy részén elhalványult.

A szenteltvízhez számos népszokás fűződik. Poggio Bracciolini jegyezte föl a szenteltvíz legrégibb hazai használatát a 15. század elején. A híres olasz humanista beszámol arról, hogy egy firenzei pap szerint, aki Magyarországon járt, itt az a szokás, hogy mise végén, a jelenlévők közül a fájós szeműek az oltár mellé lépnek, és a pap a kehelybe töltött szenteltvízzel meglocsolja szemüket, miközben gyógyulásukért könyörög.

A szenteltvízzel való gyógyítást sok helyen manapság is ismerik. Szokás kis üvegben hazavinni szenteltvizet. A néphit szerint az ördög messzire elkerüli azt a házat, ahol megérzi a szagát.

000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000

AA környezetvédelem tízparancsolata
június 18. 14:50

A „környezetvédelem tízparancsolatát" az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának titkára, Giampaolo Crepaldi püspök tette közzé a környezetvédelmi világnap alkalmából kiadott múlt heti üzenetében.

Crepaldi a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta: a dokumentumban az egyház társadalmi tanításának kompendiumából a környezetről szóló fejezet főbb gondolatait igyekeztek tíz pontban összefoglalni, hogy megismertessék a keresztény közösségekkel és mozgalmakkal „az egyház rendkívül gazdag társadalmi tanítását a környezet és a környezetvédelem kérdéseiről".

Mint arról az ICN beszámol, a püspök üdvözölte a környezetvédelmi világnap beiktatására irányuló ENSZ-kezdeményezést, de megjegyezte, hogy az idei téma, az alacsony szén-dioxid-kibocsátás mellett a gazdag és a szegény országok kapcsolatát is figyelembe kellene venni. „Az egyház társadalmi tanításában felvázolt cél és perspektíva – amelyet Benedek pápa is többször megerősített – az igazságos és egységes gazdaság. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése fontos, de vannak más fontos teendők is. Megoldást kell találni a szegény, elmaradott területek problémáira; s amikor elmaradottságról van szó, akkor nincstelen emberek millióiról beszélünk" – figyelmeztetett.

A szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére irányuló nemzetközi törekvéssel kapcsolatban Crepaldi úgy fogalmazott: „E rendkívül összetett, vitás kérdés tisztázása komolyabb tudományos elkötelezettséget, a hosszú távú hatások felmérését igényli. Ehhez határozottabb politikai szándékra van szükség, mert az úgynevezett globális felmelegedés megfékezésére irányuló kormánystratégiák gazdaságilag nehezen fenntarthatóak, azaz túl költségesek. A tudósoknak, a politikusoknak és a civil társadalomnak további közös erőfeszítéseket kell tehát tenniük."

Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának titkára az alternatív energiaforrások fejlesztésére buzdított, ám megjegyezte: „Nem szabad elrugaszkodnunk a valóságtól: a mai gazdasági rendszereket képtelenség volna kizárólag alternatív energiaforrásokból működtetni."

A nukleáris energiára utalva a püspök megerősítette: az egyház „elítéli annak katonai célú felhasználását, de nem ellenzi a békés, társadalmi célú alkalmazást", majd hozzátette: „Rendkívül kényes kérdésről van szó, hiszen kulturális és politikai problémát jelent, amikor egyesek azt állítják, hogy békés célra fogják felhasználni az atomenergiát, de valójában katonai célokat tartanak szem előtt."

1. A Szentírás rögzíti a környezeti kérdésekkel kapcsolatos erkölcsi alapelveket. Az Isten képmására teremtett emberi személy minden földi teremtmény fölött áll, ám ezekkel felelősen kell bánnia. Krisztus megtestesülése és tanítása bizonyítja, hogy a természet értéket képvisel: a világon semmi sem esik kívül a teremtés és a megváltás isteni tervén.

2. Az egyház társadalmi tanítása két fontos szempontra figyelmeztet. Nem tekinthetjük a természetet pusztán manipulálható kísérleti objektumnak vagy kiaknázandó erőforrásnak; de nem is abszolutizálhatjuk, nem helyezhetjük az emberi személy méltósága fölé.

3. A környezet kérdése globális ügy, hiszen a föld az emberiség közös java. A környezet iránti felelősségünk a jövendő nemzedékekre is kiterjed.

4. Az emberi méltóság szempontjából fontos megerősíteni az erkölcs és az emberi jogok elsőbbségét a techológiával szemben. A tudományos és technológiai eljárások legfőbb viszonyítási pontjának az emberi személy tiszteletének kell lennie.

5. A természetet önmagában nem tekinthetjük isteni valóságnak, ezért nincs elzárva az emberi tevékenységtől; a Teremtő ajándékozta az emberi közösségnek, és rábízta az emberi értelemre és felelősségérzetre. Következésképpen nem tilos beavatkoznunk az ökoszisztémába, de csakis úgy, hogy tiszteletben tartjuk annak rendjét és szépségét, valamint minden teremtmény hasznosságát.

6. A környezeti kérdés rávilágít arra, hogy jobban össze kell hangolni a gazdasági növekedés biztosítására és a környezet megóvására tett intézkedéseket, valamint az egyes országokon belüli és a nemzetközi stratégiákat. A gazdasági fejlődésnek számolnia kell a természet ritmusával és épségével, hiszen a természeti erőforrások korlátozottak. Minden, természetes erőforrásokat felhasználó gazdasági tevékenységnek bele kell kalkulálnia költségvetésébe a környezet megóvásának költségeit.

7. A környezet iránti aggódás azt jelenti, hogy tennünk kell a legszegényebb országok fejlődéséért. Isten azért adta világ javait, hogy mindenki bölcsen használja őket. E javakat igazságosan és szeretettel meg kell osztanunk egymással. A javak egyetemes felhasználásának alapelve iránymutató a környezeti kérdés és a szegénység bonyolult kapcsolatrendszerének kezelésében.

8. A környezet megóvásához nélkülözhetetlen az együttműködés, amelyet nemzetközi törvények alapján kötött globális megállapodások garantálnak. A környezetért való felelősséget a közjó követelményeit szem előtt tartó törvényekkel kell szabályozni.

9. Az életmódot mind egyéni, mind társadalmi szinten a józan önmérsékletnek és az önfegyelemnek kell meghatároznia. Az emberiségnek fel kell hagynia a fogyasztói magatartással, és olyan termelési módszereket kell előnyben részesítenie, amelyek tiszteletben tartják a teremtett világ rendjét, ugyanakkor minden ember szükségleteit kielégítik. Ezt az életmódváltást segítené, ha jobban tudatosítanánk magunkban, hogy a föld minden lakójával összetartozunk, és egymásra vagyunk utalva.

10. A környezeti kérdésekre lelki természetű választ kell adnunk, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy a teremtett világ Isten ajándéka, amelyet az emberre bízott, hogy felelősséggel és szerető gondossággal használja. Az embernek alapvetően hálával kell tekintenie a teremtett világra. A világ annak az Istennek a titkához vezeti vissza az embert, aki megalkotta és fenntartja a mindenséget. Ha Istenről megfeledkezünk, a természet elveszti legmélyebb értelmét.

Ha viszont újra felfedezzük, hogy a természet teremtett valóság, akkor olyan kapcsolatot létesíthetünk vele, amelyből a természet jelképes és misztikus dimenziói sem hiányoznak. Ez utat nyitna az emberiség számára Isten, az ég és a föld Teremtője felé.

\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\

Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük, az egész hónapot pedig a Szűzanya tiszteletére szenteljük. Anyák napján a világ minden táján a gyermekek - a felnőtt korúak is - felköszöntik édesanyjukat.

Ez a szép hagyomány egészen az ókorig vezethető vissza. Legelőször a régi görögök és rómaiak idejében rendeztek ünnepségeket az anyák tiszteletére. Később ez a feledés homályába merült. A középkorban tűnt fel újra, a keresztények jóvoltából, akik a Szűzanya-tisztelettel felhívták a figyelmet az édesanyák iránti hála kifejezésére.

Az ünneplés mai módja alig száz éves múltra tekint vissza, és ráadásul nem is Európából származik.

Az 1868-ban befejeződött amerikai polgárháború rengeteg családot megosztott, testvéreket állított egymással szembe. Egy virginiai asszony, Anne Reeves arra gondolt, hogy elősegítheti a megbékélést, ha a családtagokat valamilyen ürüggyel összehozza. Erre legalkalmasabb eseménynek az édesanyák köszöntését tartotta. Szülővárosában, Graftonban egy alkalommal megszervezte a találkozást. Tervét, hogy ebből évente ismétlődő hagyományt teremtsen, sajnos már nem tudta megvalósítani. A feladat lányára maradt.

1907. május 9-én, anyja halálának évfordulóján Anne Jarvis meghívta ismerőseit. Megkérte őket, hogy emlékére, ki-ki köszöntse fel a maga édesanyját, valamint közösen emlékezzenek meg az elhunyt anyákról. A következő évben, május első vasárnapján a graftoni templomban ezt istentisztelet keretében tették meg. Anne sok évi fáradozásának eredményeként 1911-ben egész Amerikában megünnepelték az anyák napját, 1941-óta pedig általánosan elfogadott ünneppé vált.

Ez a nagyon szép kezdeményezés hamarosan eljutott Európába is. Magyarországon először 1925-ben ünnepelték az édesanyák napját.

Májusban találkozik a tavasz és a nyár. Együtt virítanak a két évszak csodaszép virágai. Gyönyörű színekben pompázik a természet. A gyümölcsfák virágos ágai körül döngicsélő méhecskék, a vígan csivitelő madarak és a vad virágos rétek, mind-mind a szeretetet és a békességet sugározzák. Sokan ezért tartják a májust az év legszebb hónapjának. Valóban méltó, hogy ekkor köszöntsük a Szűzanyát és az édesanyákat.

Az anyák napi virágcsokorba kössük bele a jóság, a szeretet, a megbecsülés és a hála virágait is. Ha ezeket gondosan ápoljuk és őrizzük, akkor édesanyánk mosolya is örökre megmarad.

Égi közbenjáró és védelmező anyánk Mária, ezért szólítjuk őt égi édesanyánknak. Tiszteletére a májusi ájtatosság keretében a templomban mindennap közösen elimádkozzuk a loretói litániát.

×××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××

Szentháromság vasárnapja utáni csütörtökön, Úrnapján az Oltáriszentségben közöttünk élő Jézus Krisztust ünnepeljük. Az ünnep eredete a 13. századra nyúlik vissza. 1209-ben Belgiumban Szent Julianna lüttichi apáca különös kinyilatkoztatásnak volt a részese. Imádság közben látta a csodálatos fényben tündöklő Holdat, amelyből hiányzott egy darabka. A fénylő Hold az egyházi évet jelenti, amelyben megváltásunk eseményeit ünnepeljük. Egyházi évünk azonban nem teljes az Oltáriszentség ünnepe nélkül. Ezt jelenti a Hold hiányzó darabkája.

Szent Julianna csak több évtized után merte elmondani különös látomását gyóntatójának, aki ezt közölte Pantelon Jakab lüttichi püspökkel is.

Pantelon Jakab püspök néhány év múlva IV. Orbán pápa néven a pápai trónra került. Bevezethette volna az egész egyházba az Oltáriszentség ünnepét, ám ő halogatta.

1264. július 19-én egy Rómába tartó cseh pap érkezett Bolsena városába, és szentmisét mutatott be a Szent Krisztina-templomban. Az írásos dokumentumokban csak Prágai Péterként emlegetett papot, misézés közben kétségek gyötörték afelől, hogy a kezében tartott ostya valóban átváltozik-e Krisztus testévé. Az átváltoztatás pillanatában azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy az átváltoztatott és megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra, az oltárra, sőt, a márványpadozat néhány köve is véres lett. A hívők a vércseppektől pirosló oltárkendőt körmenetben vitték a pápához, aki éppen a közeli Orvietóban nyaralt.

IV. Orbánt a csoda most már arra bírta, hogy az Úrnapja megünneplését az egész egyházban elrendelje. 1264. augusztus 11-én hivatalos eljárás keretében meggyőződött a csoda hitelességéről, majd szeptember 8-i dátummal bullát adott ki, amellyel elrendelte Corpus Domini, azaz az Úrnapja ünnepét. Ugyanakkor megbízta Aquinói Szent Tamást, hogy az ünnep számára saját liturgikus szövegeket szerkesszen. Így született meg a Lauda Sion... (Dicsérd Sion... ) kezdetű szekvencia. A legutóbbi naptárreform az ünnephez hozzákapcsolta a IX. Pius pápa által 1849-ben bevezetett és július elsejére helyezett Jézus Szent Vére ünnepét. Így egyházunk Szentháromság vasárnapja utáni vasárnapon ünnepli az Úrnapját, Krisztus testének és vérének ünnepét. A szentmise után következik az úrnapi körmenet, mely a szentségi Jézus diadal útját jelzi monstranciával, a körmenet útján a négy égtáj felé állított sátrakkal, oltárokkal és szentségi áldásosztással. Részvételünkkel megvalljuk hitünket, és kifejezzük a szentségi Jézus iránti szeretetünket.

II. János Pál pápa 2004-ben hirdette meg az Eucharisztia évét. E kezdeményezéshez két esemény kínált jó alkalmat, egyik a kezdetét, a másik a végét jelzi: a mexikói Guadalajarában október 10-től 17 -ig tartó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, és a 2005. október 2-től 29-ig tartó rendes püspöki szinódus a Vatikánban, melynek témája "Az Eucharisztia az egyház életének és küldetésének forrása és csúcsa." II. János Pál az Eucharisztia évében adta ki Mane nobiscum Domine (Maradj velünk, Urunk) kezdetű apostoli levelét.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Jézus Szentséges Szívének ünnepét a pünkösd utáni harmadik pénteken üli az egyház.

A 16. században a jezsuiták által terjesztett lelkiség alapja a tökéletességre törekvés útja, Jézus lelkivilágának, szívének utánzása, követése. Franciaországban Alacoque Szent Margit (1647-1690) 1665-ben rendkívüli misztikus élményben részesült, majd 1671-ben belépett a vizitációs apácák paray-le-monial-i kolostorába. 1673 és 1675 között négy alkalommal volt látomása. Az 1675. június 16aiban megbízást kapott arra, hogy Jézus Szíve tiszteletén és ünnepének bevezetésén munkálkodjon. Margit így emlékezett vissza az eseményre: "Isten az ő szeretetének rendkívüli kegyelmével árasztott el engem. Epedve vágytam megtudni: miképp viszonozhatnám jótéteményeit és hogyan hálálhatnám meg viszontszeretettel az ő isteni szeretetét? Erre így szólt hozzám: „Irántam való szeretetedet jobban nem tanúsíthatod, mint ha megteszed azt, amit már annyiszor követeltem tőled.”Eközben föltárta előttem isteni szívét, és így szólt: „Nézd e szívet, mely annyira szerette az embereket, hogy nem kímélt semmit, teljesen kimerítette és fölemésztette magát, csakhogy kimutassa szeretetét. Viszonzásul ezekért csak hálátlanságot tapasztalt az emberek legnagyobb részéről, mindama tiszteletlenségekben és szentségtörésekben, ama hidegségben és megvetésbe, amellyel engem a szeretet e szentségében bántanak. De legjobban fáj az, hogy még a nekem szentelt szívek is teszik ezt. Azért azt kívánom tőled, hogy az Úrnap nyolcada után következő elsőpéntek szívem tiszteletére szentelt ünnep legyen; híveim e napon a szentáldozáshoz járuljanak, és ünnepélyes megkövetéssel engeszteljék meg szívemet, és tegyék ama bántalmakat jóvá, amelyekkel szívemet illetik, mikor az a legméltóságosabb Oltáriszentségben imádásra ki van téve. És ígérem neked, hogy szívem kitágul, és isteni szeretetének áldásait bőségesen kiárasztja majd mindazokra, akik neki e tiszteletet megadják és azon lesznek, hogy másokat is hasonló tiszteletre indítsanak." E negyedik kinyilatkoztatás nem csak szeretetet kér - mint a három első: engesztelést a szentáldozás által, mint a második; és nyilvános tiszteletet, mint amilyet a harmadik, a Szentséges Szív képének nyilvános kitétele által ajánl -, hanem ezt a nyilvános és általános tiszteletet egy ünnep bevezetése által egyenesen meg is parancsolja. Méltó megünnepléséhez a szentségekhez való buzgó járulás által a kegyelmek nagy áradatát és áldásainak özönét csatolja és helyezi kilátásba a földi és menyei életben.

Jezsuita gyóntatója foglalta írásba látomásait, melyek 1682-ben jelentek meg könyv alakban. 1684-ben új elöljárókat kapott a kolostor, akik mindinkább felkarolták Margit törekvéseit, s a jezsuita Jean Crorset segítségével terjeszteni kezdték Jézus Szívének tiszteletét. A Szent Szív tiszteletét XIII. Kelemen pápa hagyta jóvá 1765-ben. Ünnepként pedig IX. Pius pápa vezette be 1856-ban.

***********************************************************************************

Pünkösd utáni vasárnapon a háromszemélyű egy Istent ünnepeljük. A Szentháromság az arianizmus elleni küzdelemben különösen Spanyolországban és Galliában került az igehirdetés és az ünneplés középpontjába a 6-7. század során.

"Isten kinyilatkoztatja nekünk magát mint Atyát, Fiút és Szentlelket, akinek örök életében részesülünk a kegyelem által: e földön a hit homályában, halálunk után pedig örök világosságban. A három isteni Személy, akiknek mindegyike ugyanaz az isteni Lényeg, egymáshoz való örök kapcsolatban alkotja a szentséges Isten legbelső életét, mely végtelenül felülmúl mindent, amit emberi elme megérteni képes volna. Hálát adunk ezért az Isten jóságának, hogy velünk együtt annyi más hivő ember is tanúságot tesz az egy Istenről, ha nem is ismeri a Szentháromság titkát."

Szent Bernát szerint vakmerő dolog föltárni a Szentháromság titkát, hinni azonban dicséretes jámborság, látni pedig örök boldogságunk lényege. A keresztény ember ezért hisz az Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Hisz Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki üdvösségünkért jött a földre. Hisz a Szentlélekben, aki istengyermeki életünk kialakításán munkálkodik.

A katolikus keresztények minden imájukat a Szentháromság megvallásával, keresztvetéssel kezdik és fejezik be.

##############################################################################################

A húsvéti gyertya pünkösd estéjéig ott van az oltár környezetében, és meg is gyújtják ezt minden liturgikus ünneplés alkalmával - a húsvéti idő befejeztéig. A húsvéti gyertyát ettől kezdve a keresztelőkútnál kell elhelyezni, hogy jelezze a keresztségnek a húsvéti misztériummal való kapcsolatát.

Urunk Mennybemenetelének ünnepe a Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelkezése szerint húsvét 7. vasárnapjára került Magyarországon.

A mai ember előtt szinte hihetetlennek tűnik, hogy az az öröm, amely ott csillog az Apostolok cselekedetei első szavain: "Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek az égbe, úgy jő majd el, amint láttátok őt oda felmenni" (ApCsel 1, 11) -, hogy ez az öröm nem talált a katakombák Egyházának idején ünnepet magának. Mert kétségtelen, hogy az első három keresztény évszázad más ünnepet nem ismert, mint a vasárnapot, ideszámítva húsvét és pünkösd mindig vasárnap megült ünnepét. Pedig az Apostolok cselekedeteinek szerzője, Szent Lukács evangélista világosan megmondja az üdvtörténet e jelentős eseményének dátumát is, mondván, hogy Jézus feltámadása után "negyven napon át mutatta magát élve sok bizonyságban és beszélt az lsten országáról". Érthető azonban, hogy ezt a negyvenedik napot nem ünnepelték meg, hiszen szükségképpen mindig csütörtökre esett, ez pedig dies lovis, Jupiternek napja volt s talán nem tartották alkalmasnak a hivatalos pantheon főistenének heti ünnepét az ilyen keresztény emlékünnep megtartására.

Az ascensio, Jézus mennybemenetelének ünnepe körül sok félreértés és félmegoldás található a heortológusoknál; a források kellő kiértékelése után azonban a kérdést a tiszta igazság egyszerű fényében szemlélhetjük. Mindenekelőtt történeti valóság, hogy a katakombák keresztényei is megülték a mennybemenetel emlékezetét, ha nem is külön napon, hanem az egész Szent Ötvennapban, Pentékostéban, azaz a húsvéttól pünkösdig tartó szentidőben. Ez az ünneplés különösen pünkösd vasárnapján érte el csúcspontját. Pünkösd ünnepe keresztény eleink lelkében egy nagy eszmének volt az ünnepe: az üdvösség egész rendjének, oikonómiájának betetőzése, melyhez nem csupán a Szentlélek eljövetele tartozott, hanem Jézusnak test szerint való mennybemenetele is. A II. század végén már Tertullianus mondja a szent Ötvennapról: "Hosszú idő ez, melyben az Úr feltámadását gyakorta megülték, a Szentlélek kegyelme szétosztatott, az Úr eljövetelének reménye kinyilvánult, minthogy akkor, amidőn Krisztust Újra magukba fogadták az egek, angyalok mondották az apostoloknak, hogy ugyanígy el is jő majd újra, ahogyan az egekbe felszállt." Tertullianus tehát még nem tesz különbséget a mennybemenetel és a pünkösd napjai között. Egy egészben osztja szét külön ünnepnapokra az üdvtörténet egymásba szorosan kapcsolódó eseményeit. Ahogyan eredetileg egyetlen ünnep tárgya volt Jézus feltámadása és kereszthalála, ahogyan egy ünnepen, karácsonykor Jézus örök isteni születését együtt ülték meg a betlehemi földi születéssel, úgy tették egyetlen ünnep tartalmává az Ascensio és a Szentlélek eljövetelének üdvösséges tényeit is. Mennyi ideig maradt meg ez az ős-ascensio Pünkösd ünnepéhez rögzítve, mutatja Eusebios, caesareai püspök egy töredékes műve "Peri tés tou pascha heortés" (A húsvét ünnepéről), melyben elmondja, hogy a húsvét után hét hét következik s az ezután való ötvenedik napra, tehát pünkösd vasárnapjára rápecsételi, azaz megerősíti, hitelesíti a feltámadást, "Krisztus mennybemenetelének felette ünnepélyes napja". Nagy félreértés, hogy Eusebiosnak ezt a nyilatkozatát ma is még egyesek az ascensio legrégibb 332 körül írt - tanúbizonyságának tartják, mint az érdemes Lexikon fur Theologie und Kirche (1993) és Mario Righetti, a neves liturgiatörténész, holott ez a nyilatkozat semmi egyéb, mint a pünkösd vasárnapján tartott ős-ascensio világos bizonyítéka még a IV. században is.

Soká megmaradt még ez az egyben-látása az üdvösség rendjének. Az ascensio az a csúcsteljesítmény, mellyel Krisztus a maga részéről a Megváltás hatalmas művét befejezte, amint a IV. század végén mai formájában rögzített Constitutiones Apostolicae című ókeresztény mű mondja: "Mennybemenetele által az Úr beteljesítette az oikonómia (üdvrend) egész sorozatát ... a mennybemenetel a Krisztus szerint való üdvösségrendnek csúcsa". Csakugyan, gondolkozó elménk világosan látja: ha az Ascensióra nem következett volna el a Szentlélek leszállása, akkor ez nem volna "peras", azaz "csúcs". Hiszen bár Krisztus a maga részéről valóban elvégezte a megváltást, mikor a mennybe szállt saját megdicsőült testének erejéből, a három személyű egy-Istennek még azt valósággá kellett tennie a megváltásra várakozók között, és ez a Szentlélek elküldésével és a világ végéig tartó működésével válik valósággá az Egyházban és az emberek lelkében.

Az ascensiót és a Szentlélek eljövetelét tehát keresztény őseink holisztikus, egybenlátó szemlélete szerint egybe kell kapcsolni, a Szentírásban kifejezésre juttatott realitás nyomán: "Ha el nem megyek: a Vigasztaló nem jövend el hozzátok, ha pedig elmegyek: el fogom őt küldeni hozzátok" (Ján 16,7). Ez az egyben-szemlélés a régi római liturgia szövegeiben megmaradt, töredékében egészen a mai napig, mikor a VI-VII. század nagy liturgikus emlékei, a Leonianum és a Gelasianum egyaránt azt éneklik prefációjukban: "Aki felszállott az egek fölé, a Te jobbodon ült s a megígért Szentlelket a fogadott fiakra kiontotta, úgyhogy ezért oltáraidnál, Seregek Ura, örvendező szívvel mutatjuk be Néked a dicséret áldozatát." Ez a prefáció a mai napig, úgy mint az idézett forrásokban, pünkösd ünnepére rendeltetett, hirdetvén ekként a mennybemenetel és a Szentlélekküldés misztériumának szoros egybetartozását. Ennek a remekbe vert mondatnak érces hangzása világosan mutatja meg, hogy az üdvösség rendjének befejezésében a mennybemenetel a finis quo; a cél, amellyel elérjük a megváltást, a finis qui: a Szentlélek elküldése által valósult meg.

Ez a holisztikus szemlélet megmaradt, de a IV. század dereka táján mégis már külön ünneplésben is megnyilvánult. A saját napján, az Ascensio történeti dátumán, tehát a húsvét után a negyvenedik napon történő ünneplés legkésőbb ezen időben már megtörtént, hiszen a szabad vallássá lett kereszténység ekkor már ráért kifejleszteni az Úrnak szent esztendejét, ráértek immár ünnepelni. Miért maradt volna az Ascensiónak oly szépséges, égi reményeket keltegető dogmatikus ténye sajátos ünnepnap nélkül? A nagy misztikus költő és teológus, Nyssai Szent Gergely egy gyönyörű homíliája szól erről a különvált ünnepről, 371 körül, Krisztus mennybemeneteléről, "melyet a kappadókok hazai szokás szerint Episozomenének, azaz üdvösség-beteljesítőnek mondanak". A régi, egybenlátó ünneplés visszhangja csendül itt újra felénk a messzi századok ködéből: Episozomené, "Beteljesítő" valami ez az ünnep. Mennyire gyakori és népszerű volt ez a teológiai mélységű elnevezés, mutatja, hogy a bizánci egyház aldunai missziója során a Balkánra is eljutott, ahol a délszlávok a mai napig így hívják a mennybemenetel ünnepét: Spasovdan, azaz Üdvösség napjának.

Az ókeresztény egybefoglaló törekvés azonban az Ascensióval kapcsolatban még másik megjelenési formát is talált, melynek megértésével megoldódik az a rejtélyes ünneplés, mely 390 körül Jeruzsálemben folyt le az aquitaniai zarándoknő, Aetheria leirása szerint. A húsvét után való negyvenedik napot ugyanis Betlehemben ülték meg vigíliával és ünnepélyes liturgiával "abban a templomban, ahol az a barlang van, melyben az Úr megszületett. A papok és a püspökök prédikálnak és a napnak és a helynek megfelelő dolgokat mondanak, jelenti ki Aetheria. Ugyan mi lehetett a "napnak és a helynek", tehát Jézus mennybemenetele történelmi dátumának és születése helyének "megfelelő" szentbeszéd? Aetheria nem szól róla semmit, de igazat kell adni annak a hipotézisnek, melyet Nik. Nilles mondott ki először s a kiváló kutató, Fernand Cabrol apát "une sorte de sym bolisme ingénieux" -nek nevezett: ezzel a jeruzsálemi helyi szokással az üdvösség rendjének, az oikonomiának kezdetét akarták a hívek emlékezetébe vésni. Egyetlen nagy körképben mutatták be a Megváltás elindulását a betlehemi sziklabarlangban, annak előhaladását és befejezését. Méltán idézte még Nilles a bizánci zsolozsmának áldozócsütörtöki énekét eme egyben-szemlélő törekvés szemléltetésére:

Nilles e hipotézisét magáévá tette a kiváló ermlandi püspök, Augustin Bludau is, aki húsvét utáni negyvenedik nap névtelen jeruzsálemi ünnepén szintén ezt az újabb holisztikus szemléletet találja meg: a Megváltás egész művének ünneplését, és megerősítésül jeruzsálemi Kyrillosnak, az ókor nagy katekétájának egyik beszédét idézi, melyet 350 táján mondott. A Feltámadást fejtegetve, annak tanúiról szól és ezeket mondja: "Tanú a feltámadásra az Olajfák hegye is, mert ez az égbeszállásnak mennyei kapuja. Betlehembe ugyanis az egekből érkezett le, az Olajfák hegyéről pedig az egekbe szállott fel. Betlehemben eljött az emberekhez, hogy küzdelmeit elkezdje, itt pedig, e hegyen, a küzdelemnek koszorúját nyerte el." Mennyire közismertté lett az Ascensiónak ez az újabb stílusú egyben-szemlélése, mutatja az ősi római liturgia is, mikor a Gelasianum egyik prefációja ezeket mondja: "Krisztus az ember üdvözülésének segítségére sietett. Születésével ugyanis dicsőséggel ajándékozott meg bennünket, szenvedésével legyőzte az ördögöt, halottaiból való feltámadásával pedig örök élet bejáratát tárta fel, az Atyához égbe szállván, megnyitotta a mennynek ajtajait." Mennyire megmaradt ez a gondolat, melyet ma szinte teljesen elfeledtünk az Ascensio ünnepével kapcsolatban, mutatja Szent Bernát egyik homíliája (Sermo II. de Ascens.), aki így szól róla: "Krisztus mennybemenetele a többi ünnepek befejezése s az Isten Fia egész úti rendjének boldogságos végezete."

Mindent a világon akkor értünk meg a legjobban, ha eredetéhez közel férkőzünk: ennek a gyönyörű dogmatikus tartalmú és mindent ígérő ünnepnek gondolatvilágát is ekként tehetjük leginkább a magunkévá. Keresztény őseink szemében az Ascensio az odafent való országnak ünnepe, amint a legnagyobb hitszónok, Aranyszájú Szent János mondja: "Mi, akik e földre méltatlanok vagyunk, az odafent való birodalomba szálltunk fel, az egek egei fölé emelkedtünk, birtokunkba vettük a királyi trónust, s az emberi természet, amely miatt keruboknak kellett őrizni az Édenkert kapuját, a kerubok fölött foglalt ma Krisztusban helyet!" Tehát miénk már ma az odafent való ország, mert az emberi természet az Istenemberben meghódította azt magának.

Az odefent való országba érkezés szentírási metafora, mely a valóságot próbálja emberileg megértetni: Krisztus dicsőségben ül az Atyának jobbján, azaz mint ember is részt vesz az isteni hatalomban és dicsőségben.

Ennek a boldogító valóságnak gyakorlati következményei vannak. Örvendezzünk, mert a mai napon valóra vált, hogy a "Könyörületes Isten mindeneket örömmel töltött el, hiszen testével együtt költözött az oadafent való hatalmakhoz," amint Damaskinos ünnepi kánonja mondja.Az Isten és az ember közvetítője, az ember Jézus Krisztus mennybeszállása nem távozást jelent a mi alávaló voltunknak, hanem leendő, hihetetlennek látszó felemelkedést. Bizakodjunk: hiszen tudjuk, hogy aki együtt ül az Atyával, velünk marad minden vészben és viharban a világ végezetéig. A mindent látó, mindent megértő, velünk érző Istent imádjuk ezen az ünnepen, mert végezetre mindent a legjobban intéz el számunkra. Vágyakozzunk: "Vágyakozzunk testvérek, mert teletöltik vágyakozásunkat", amint Szent Ágoston mondja, amihez az kell, hogy "ne csupán a földi dolgoknak érezzük jó ízét, hanem az égieket szeressük és a tovahaladó dolgok közé állítva már most a maradandókhoz ragaszkodjunk". A keresztények nagy mementója ez az ünnep, mert felfelé nézésre inti, mint a galileai férfiakat. Nekünk is oda, felfelé feszüljön reményünk vágya, ahol az Istennel együtt trónol saját emberi természetünk.

Az Ascensio nagy; legnagyobb tanítása ugyanis a reménykedés. Szent Ágoston a mise ősi sursum corda-jára hivatkozva mondja: "Az Úr mennybemenetelét ünnepeljük, hogy Vele együtt felemelkedjünk. Fel tehát a szívekkel! De jámborságból és nem kevélységből!" Először lelkünk tart az égi hazába, ezt kérjük reménykedve az ünnep imádságaiban: "Ut nos tecum in caelo vivere mereamur" -, hogy Veled együtt élhessünk a mennyben, "ut ad caelestia consurgamus" -, hogy a mennyei dolgokhoz emelkedhessünk fel. De testünk is óhajtozva vár az égi megdicsőülésre, s ebben az ajándékban akkor részesedünk, ha eljön a Parúzia boldogító ideje, az Úr második eljövetele, amidőn az a természetfölötti ajándék nyilvánul meg rajtunk, hogy testünkkel Vele együtt szállhatunk az örök hazába, amelyben most csupán bízón reménykedünk.

Mikor az Úr mennybemenetelének ünnepén elhangzottak az ünnepi evangélium szavaiban Jézus igéi, eloltják a liturgia rendelkezése alapján azt a nagy gyertyát, amely az evangéliumos oldalon áll húsvét vigíliája óta s amelyet minden ünnepélyes istentiszteleten meggyújtottak. Pünkösd hetének végéig ott marad még, de nem gyújtják meg többet, csak pünkösd szombatjának keresztkút szentelésénél. Mint annyi más liturgikus szokásnál, nem túlságosan sokat tudnak híveink erről sem. Mire való ez a szinte karvastagságú, hatalmas gyertya, mit akar a keresztény népnek mondani? A hatalmas gyertya az ókori egyház ideje óta a feltámadt Krisztus jelképe; még abból az időből való, mikor nem szoborral ábrázolták a halálon a halállal diadalmaskodó Urat, hanem viaszfáklyával, hiszen Krisztus a világ világossága. A IV. században mindenfelé épült új, gyönyörű bazilikákban nagyszombat éjjel ott állott a nép, gyertyákkal a kezében, várva arra, hogy a diakónus ünnepi énekével megszentelt hatalmas gyertyán meggyuladjon a fény, melynek szent lángjától tündökölni kezd a gyertyák erdeje, s az ezüstből, kristályból, üvegből készült lámpák serege, mely ezüstláncon függött a hívek feje fölött. Sok dicsőítő éneket és beszédet ismerünk e keresztény ókorból, mely a "laus cerei-t", a gyertya dicséretét zengi el nekünk, elmondva, mennyi tanulságot vontak le belőle.

Mennyi mindent mondott el ez az egy szál viaszfáklya, Krisztus feltámadásának jelképe keresztény őseinknek! A Megváltás nagy, emberfölötti ténye csillogott szelíd világosságában, az igaz világosság, mely megvilágított minden embert, ki e földre születik. Ebben a tényben sugárzik szét az emberiségre az Isten fénye, mely az élet forrásává válik azoknak, kik élő hitük kezébe veszik a megváltást s így az Úr világosságában megláthatják az Isten parttalan fényességének ragyogó tengerét. "De lumine tuo videbimus lumen" - a Te világosságodban látjuk meg a fényességet, énekelték őseink ezen az éjszakán.

De nemcsak az Isten fényességét, hanem az elmét és akaratot leigázó igazságának világosságát is látták a régi keresztények ebben a gyertyában. A megigazult embert is jelképezi ez a húsvéti gyertya, amint a gyertya az éjszakának volt egyetlen világossága, úgy az Istenben igazzá vált ember a homályba boruló világnak a világossága. A keresztény lélek elégeti ugyan a testet, az igaz ember elhamvad lassan lelkének tüzében, de "fogyó életének növekvő lázában" az Istentől nyert és mindent megértő bölcsessége világosodik az embereknek. A Megváltás gyertyája az a hatalmas és éjjel világító tüzes felhő, mely az Isten népét vezette egykor a sínai pusztaságon keresztül, mondja Szent Ágoston egyik húsvéti beszédében. Ha nappal van, azaz biztos, nyugodt élet, felhőoszlopként jár előttünk Krisztus, nem mutatja Istenségének fényességét, melyet emberségének mivolta takar el előttünk. De ha a lélekre a szenvedések éjszakája szakad, világítja az utat, hogy el ne vétsük, hiszen az Isten országába vezet.

adomány	állandó	Da Vinci	háromnap
hozzájárulás		zarándokút