Az egyházközség fogalma és feladata



Jézus azért alapította az egyházat, hogy az a világban jele és eszköze legyen az üdvösségnek, és hogy az idők végéig szolgálja a megváltás és a megszentelés művét. Az egyház ezt a küldetését a hivők különböző közösségében valósítja meg.
 
A római pápa által vezetett egyetemes egyház a legnagyobb testvéri közösség, amely arról gondoskodik, hogy a világon minden emberhez eljusson az üdvösség örömhíre.
 
Az egyházmegye Isten népének olyan rész-egyháza, amelyet a papság támogatásával a püspök vezet és amelynek feladata, hogy a maga területén maradéktalanul ellássa az üdvösség szolgálatát.
 
Mivel a püspök egyházmegyéjében személyesen nem tud mindenhol és mindenkor jelen lenni, azért az egyházmegye területén kisebb közösségekben gondoskodik híveinek a lelki ellátásáról. Ezek közül a közösségek közül kiemelkedik a plébánia, amely a püspököt helyettesítő lelkipásztor vezetése alatt áll, és amely működésével és üdvösségszolgálatával valamiképpen láthatóan jelenvalóvá teszi az egész földkerekségre kiterjedő egyházat. A plébániát az egyházi törvénykönyv jogi személynek tekinti (515. kán. 3. §.). Magyar történelmi hagyományainknak megfelelően azonban a plébánia területén (filiákban) élő közösségek is - egyházközség néven - önállóságot élveznek és a plébános vezetésével résztvesznek a helyi egyházi ügyek intézésében. A kialakult állami joggyakorlat az egyházközségeket is jogi személyenként kezeli.
 
Isten hívő népének azt a helyi közösségét nevezzük tehát egyházközségnek, amely az egyházmegye meghatározott területén él, a plébánián keresztül hit-, remény- és szeretetközösségben van az egyházmegyével és az egyetemes egyházzal, testvéri közösséget alkot és részesül az egyház lelki, szellemi és anyagi javaiban.
 
Az egyházközségnek azok a megkeresztelt katolikus hívek a tagjai, akik tartósan az egyházközség területén laknak, és akik valamilyen módon (pl. bejelentkezéssel vagy az egyházi hozzájárulás vállalásával) kifejezik, hogy az egyházközséghez kívánnak tartozni. Városokban a területi hovatartozás fenntartása mellett a hivő abban az egyházközségben is tevékenykedhetik, amelyikben körülményei szerint jobban bele tud kapcsolódni a krisztusi szeretetközösségbe és szolgálni tudja az üdvösség művét.
 
Mivel az egyházközség a püspök vezetése alatt álló egyházmegye része, azért az egyházmegyei hatóság alapítja az egyházközségeket, az változtatja meg területüket és szünteti meg őket (515. kán. 2. §.).
 
Az egyházközség összes tagja részesedik az egyház küldetésében, ezért a maguk módján valamennyien tevékenyen vegyenek részt az egyház életében és apostoli munkájában (204. kán. 1. §.). 
 
Tekintsék feladatuknak, hogy
 
- Közösségben maradjanak az egyetemes egyházzal és felelősséggel építsék mind a helyi, mind az egyetemes egyházat (209. kán.)

- Az egyházközség családi közösségében tárják fel őszintén a lelkipásztoruk előtt szükségleteiket és kívánságaikat, tegyék meg észrevételeiket és javaslataikat. Isten gyermekeinek és Krisztus testvéreinek a szabadságával és bártorságával nyilvánítsanak véleményt az egyház javát érintő kérdésekben, kezdeményezzenek új apostolkodási módozatot és közös erőfeszítéssel mélyítsék el a vallásos életet (212. kán. 2-3. §.)
 
- A maguk világában tegyék jelenvalóvá és hatékonnyá Krisztust. A világban élve legyenek Krisztus tanúi, az üdvösség jele és eszköze, igyekezzenek az evilági dolgok rendjét az evangélium szellemével áthatni és így közvetítsék a világnak a megváltás kegyelmeit (225. kán. 2. §.)

- Az egyház tanítását minél jobban megismerve szavukkal és tetteikkel tárják hitelt érdemlően a világ elé az isteni üzenetet. A világi hívek azt vigyék el oda is, ahová pap nem juthat el; példás családi életükkel és erkölcsi magatartásukkal vonzó módon mutassák be a keresztény életet (211. kán., 224.kán. 1. §., 226.kán. 1. §. )

- A szentmiseáldozat áhítatos és közös megünneplésével, a szentségek isteni erejével és imádságos életükkel magasztalják Istent, szenteljék meg önmagukat és közösségüket, mélyítsék el abban a hitéletet (214. kán.).

- A szolgáló szeretet szellemében álljanak a szegények, a szenvedők, a betegek, az öregek és a rászorulók mellé és erejükhöz mérten támogassák a jótékonysági intézményeket (222. kán. 2. §.)

- Bizonyos szolgálatoknak (pl. adminisztráció, anyagi ügyek, katekézis stb.) a magukra vállalásával legyenek segítségétre papjaiknak, hogy azok szabadabbá váljanak szenteléshez kötött szolgálataik ellátására; a lelkipásztorok vegyék szívesen igénybe az alkalmas világiak bekapcsolódását az egyház életébe (228. kán.).

- Az önkéntes egyházközségi hozzájárulással biztosítsák a helyi, egyházmegyei és egyetemes egyház anyagi létfeltételeit (222. kán. 1. §.)
 
Az egyházközségekből A II. Vatikáni Zsinat szándékainak megfelelően alakul meg (Vil. Hívek Apost. 26.) egyházmegyénként az Egyházközségek Egyházmegyei Tanácsa, országosan pedig az Egyházközségek Országos Tanácsa.
 
Az Egyházközségek Egyházmegyei Tanácsának az elnöke a püspök, aki egyházmegyéjében összehangolja világi apostolkodás módozatait és az anyagi terhek közös viselését (egyházmegyei hivatal, papnevelés, nyugdíj, szegény egyházközségek támogatása stb.).
 
Az Egyházközségek Országos Tanácsának a Püspöki Konferencia mindenkori elnökének az irányításával a Világiak Tanácsával együtt kezdeményező javaslataival, tanácsaival és tevékeny közreműködésével támogatja a Püspöki Konferencia lelkipásztori munkáját.
 
 
                                                                      (Dr. Cserháti József: Másokért élünk Bp., 1985.)